Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
316.36
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Súlyos dilemma a gazdaságnak a politikai elkötelezettség

Szigorítani kell a szankciókat Teheránnal szemben, ha nem adja egyértelmű tanújelét annak, hogy kizárólag békés célra folytat atomkísérleteket - értett egyet a német kancellár a Berlinben tárgyaló izraeli kormányfővel. A német gazdaságnak azonban ez a politikai elkötelezettség komoly dilemmát jelent, mert az elmúlt évben német cégek élénk kereskedelmet folytattak Iránnal.

Németország már jó ideje élénk üzleti kapcsolatban áll Iránnal. Gép- és vegyipari termékek, valamint fémáruk számára az iráni vállalatok kiváló piacot kínálnak, így nem meglepő, hogy az elmúlt év során a német export értéke megközelítette 3,5 milliárd eurót.

Berlinben a gazdasági miniszter azonban felhívta a figyelme arra, hogy a tavalyi kivitel szintje nyolc százalékkal maradt el a 2008-as mögött. Mint Rainer Brüderle fogalmazott, a német cégek jó példát mutatnak a többi uniós ország vállalatai számára, mert a szankciók csak akkor lehetnek eredményesek, ha összefogást is tükröznek.

Ellenzéki körök viszont utaltak arra is, hogy a miniszter hangzatos nyilatkozata mögött jórészt a gazdasági válság áll, ugyanis tavaly minden irányban jelentősen csökkent a német export. Tény azonban az is, hogy Teherán egyik legfontosabb német kereskedelmi partnere, a Siemens konszern a napokban nyilatkozatot tett közé, amelyben közölte, hogy jelentősen korlátozni akarja az iráni cégekkel folytatott üzleti kapcsolatát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék, vegyesen zárt Amerika

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék, vegyesen zárt Amerika

Vegyes volt a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban alapvetően pozitív elmozdulások voltak láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár. A vezető amerikai részvényindexek végül vegyesen zárták a napot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×