Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Lejárt az adóelkerülőknek adott határidő

Franciaországban lejárt a pénzüket off-shore cégekben tartó állampolgároknak adott türelmi idő, az adóhatóság hamarosan akár ezer adóelkerülőt is felkereshet. A pénzügyi tárca becslései szerint ugyanis a franciák által külföldön tartott betétállomány összege 500 milliárd euróra rúg, melynek egy része után a tulajdonosok semmilyen adót nem fizettek.

Az adóhatóság rövidesen ezer olyan franciánál kezd ellenőrzést, akikről azt feltételezik, hogy pénzük egy részét külföldi adóparadicsomokban rejtegetik, és tartoznak az államnak. Ezt Eric Woerth pénzügyminiszter jelentette be, hozzátéve, hogy az önként jelentkezőkkel a hatóságok továbbra is "barátságosan", a békés megegyezést keresve fognak bánni.

Lényeges változást jelent azonban a tavalyi évhez képest, hogy immár nem lehet névtelenül jelentkezni, az e célra létrehozott irodát ugyanis a pénzügyminisztérium, a tárca vezetőjének ígéretéhez híven, december 31-ével bezárta.

Amint arról az InfoRádióban korábban beszámoltunk, a pénzügyminiszter tavaly áprilisban nyitotta meg Párizs belvárosában azt a diszkrétnek szánt helységet, ahol azok a francia állampolgárok jelentkezhettek névtelenül, akik pénzüket a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által 2009. elején közzétett "szürkelistán" szereplő adóparadicsom valamelyikében tartják, és helyzetüket szerették volna törvényessé tenni. Eric Woerth azonban már az elején leszögezte: a lehetőség nem adóamnesztiát jelent, a tehetős adóelkerülők csupán a büntetőfeljelentést úszhatják meg, illetve a kiszabandó büntetőkamat mértékéről alkudozhatnak az adóhatóság képviselőivel.

A gazdasági válság kellős közepén megfogant ötlettel a kormány alapvetően plusz pénzforráshoz igyekezett jutni, a pénzügyi tárca becslései szerint ugyanis a franciák által külföldön tartott betétállomány összege 500 milliárd euróra rúg, amelynek egy része után a tulajdonosok semmilyen adót nem fizettek Franciaországban. Márpedig a számítások szerint e jelenség miatt az állam éves szinten 35 milliárd eurónyi, mai árfolyamon több mint kilencezer milliárd forintnyi adóbevételtől esik el.

A hatóságok elszántságát jól mutatta, hogy az év folyamán meglehetősen gyanús körülmények között megszereztek egy banki névsort, amely egyesek szerint három-, mások szerint négyezer olyan francia nevét tartalmazza, akik pénzüket a szomszédos Svájcban tartják.

E névsorból kiindulva az adóhatóság egy Evafisc nevet viselő lista összeállításába kezdett, amely az adóelkerüléssel gyanúsítottak nevét tartalmazza. A pénzügyminiszter még decemberben is e listára hivatkozva igyekezett jobb belátásra bírni a nem egészen tisztességes utakat járó honfitársait, mondván: idén januártól könyörtelenül hozzálátnak a csalók felderítéséhez.

Az eddigi rábeszélés 2009 végére 1400 "bűnbánót" eredményezett, akik összesen mintegy három milliárd eurót telepítettek haza, az általuk megfizetett adóbevétel pedig eléri az 500 millió eurót. Eric Woerth azonban elégedetlen az eredménnyel, hiszen valójában több százezer állampolgárról van szó, így az adóellenőrzés megindításával egy időben jelezte: a csaláson ért franciák immár nemcsak súlyos pénzbírságra, de automatikus büntetőfeljelentésre is számíthatnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Tarol az AI: hamarosan már nem is lesz szükség zenészekre?

Folyamatos a vita a zeneiparban arról, hogy mire és milyen mértékben szabad vagy éppen nem szabad mesterséges intelligenciát használni, miközben a generatív AI fejlődése ott tart, hogy az emberek túlnyomó többsége már nem tudja megmondani, mesterséges zenét hall-e vagy ember által játszottat. Sokan zavarba kerülnek, mikor kedvenc zenéjükről kiderül, hogy nem is ember készítette.
VIDEÓ
Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Előbukkant a legújabb béketerv, Moszkva Európát sem támadhatná – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök első alkalommal ismertette azt a húszpontos békekeretet, amelyről Ukrajna és az Egyesült Államok tárgyal, és amely az Oroszországgal kötendő megállapodás alapjául szolgálhat. Az elnök mielőbbi tárgyalásokat sürgetett Donald Trumppal ezeknek az ügyeknek a rendezésére - írja a Reuters hírügynökség. Oroszország és Ukrajna átfogó megnemtámadási megállapodást köt, amelynek betartását űralapú, pilóta nélküli megfigyelőrendszer ellenőrzi. Az Egyesült Államok, a NATO és az európai országok a NATO ötödik cikkelyéhez hasonló, kölcsönös védelmi garanciákat vállalnának Ukrajna felé. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×