Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Ne lepődjön meg, ha szigorúbban vizsgálják át a reptereken!

A brit belügyminiszter szerint feltételezhető, hogy a nigériai fiatalember nem egyéni kezdeményezésből kísérelte meg karácsony napján az Amerikába tartó repülőgép felrobbantását, Londonban szervezhette be az al-Kaida, tehát nyomozást rendelt el az ügyben. Az incidens miatt szigorították az Egyesült Államokba induló légi utasok ellenőrzését, nem vihető fel a gépekre laptop és leszállás előtt egy órán át minden utasnak ülve kell maradnia.

A brit elhárítás sejtése szerint a 23 éves nigériai merénylő, Umar Farouk Abdulmutallab részéről nem egyéni akció volt a repülőgép-robbantási kísérlet, nem önállóan tervelte ki, hogy vegyianyag-kötést erősít a lábára és ezt injekció útján robbantja fel. A műveletre betanították, de szerencsére nem járt sikerrel, csak ő szenvedett égési sebeket, és könnyű volt ártalmatlanná tenni.

A brit elhárítás a fiatalember londoni kapcsolatait deríti fel. Abdulmutallab már előzőleg megfigyelési listán volt, amióta diák-vízum kérelmét elutasították, mert egy olyan kollégiumba jelentkezett, amely fedőszervként működött, és iszlám vallási fanatikusok gyűjtőhelye volt.

Az al-Kaida az incidens előtt négy nappal Jemenből videón adott ki figyelmeztetést, hogy pokolgéppel sújt le - mint megszövegezte - "Isten ellenségeire".

A merénylő nigériai multimilliomos bankár apja két hónappal korábban hívta fel a hatóságok figyelmét Abdulmutallabra, miután a fiatalember Jemenbe utazott arab tanfolyamra és vallási képzésre, majd megszakította kapcsolatát a családdal.

A merényletkísérlet miatt azonnal ellenőrzési szigorításokat vezettek be az Amerikából induló és oda tartó légijáratok utasai számára. Emiatt öt órás késések voltak. Ezentúl a kézicsomag tartalmát megvizsgálják, az ajándékok csomagolását ki kell bontani és az utasokat végigtapogatják. Laptopot nem lehet felvinni a gépre, és az utazás utolsó órájában nem szabad felállni, a vécék bezárnak.

Angliában egyrészt annak a lehetőségét mérlegelik, hogy az amerikai járatokon úgynevezett légi marsallokat, azaz biztonsági őröket alkalmazzanak. Ilyenek működnek már amerikai légitársaságoknál, de a merényletkísérlet által érintett gépen nem volt őr. Az égő nadrágú nigériait egy fiatal holland utas nyomta le a földre.

Felmerült a legújabb típusú utas átvilágító készülékek általános alkalmazásának terve is. Ezek azonban darabonként egymillió dollárba kerülnek, és bevezetésüknek sok ellenzője van, mert az utasokat meztelenül mutatják a képernyőn.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

Lefeleződött a kakaó ára, de mikor fogjuk végre mi is érezni?

2025-ben a kakaó ára ugyan korrigált a korábbi csúcsokhoz képest, de még mindig kétszerese a néhány évvel ezelőtti szintjének. Mivel a gyártók jellemzően 6–12 hónapos beszerzési ciklusokkal dolgoznak, a világpiaci ármérséklődés csak 2026 elején–közepén hathat a beszállítói árakra. Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének főtitkára az InfoRádióban azt mondta: a csokoládé árában ugyanakkor nem várható jelentős csökkenés, mert a kész termék mindössze 20 százalékát teszi ki a kakaó.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×