A Stanford Egyetem kutatói három olyan beteget vizsgáltak, akik súlyos és tartós arcfájdalomtól szenvedtek. A módszer lényege, hogy nem egy általános kezelést alkalmaznak, hanem „feltérképezték” a páciensek agyát – írja a Science News cikke nyomán az Origo.

A krónikus fájdalom eltér az akut fájdalmaktól, amik mondjuk egy sérülés után jelentkeznek, de a gyógyulás után elmúlnak. A tartós fájdalom hátterében az agy és a gerincvelő működésében bekövetkező változások is állhatnak, ezért kezelése sokszor rendkívül nehéz.

Lehetséges megoldást jelent a mélyagyi stimuláció, azaz a DBS (Deep Brain Stimulation), melnyek során vékony vezetékeken keresztül elektródákat ültetnek az agyba, a stimulációt pedig egy mellkasba helyezett akkumulátor biztosítja.

Az eljárást leggyakrabban a Parkinson-kór kezelésére alkalmazzák, de más betegségek esetében is vizsgálják.

Korábban azonban nem voltak egyértelműek az eredmények, és amíg egyes pácienseknél enyhülést hozott az eljárás, addig másoknál eredménytelennek bizonyult. A kutatók úgy vélik, ennek az az oka, hogy a fájdalomérzet rendkívül összetett folyamat, amelyben az érzékelésért, a kémiai jelzések feldolgozásáért és az érzelmekért felelős agyi hálózatok egyaránt részt vesznek.

A Stanford Egyetem idegsebésze, idegkutatója, Vivek Buch szerint a krónikus fájdalom – hasonlóan egynémely pszichiátriai betegséghez –, nem mindenkinél igényli ugyanazt a módszert. Éppen ezért a kutatók első körben feltérképezték az adott páciens fájdalomhoz kapcsolódó agyi aktivitását.

Három súlyos arcfájdalomtól szenvedő beteg agyába ideiglenes elektródákat ültettek, majd három napon keresztül különböző agyterületeket stimuláltak. Az eredmények alapján pontosabban meg tudták határozni, hogy az egyes betegek esetében hol és milyen elektromos ingerlés csökkenti a fájdalmat.

A három páciens közül az egyiknél a különböző stimulációs beállítások egyike sem hozott jelentős enyhülést, a másik kettőnél viszont javulást tapasztaltak.

Egy, a negyvenes éveiben járó nő esetén a vizsgálatok során azonosították azokat az agyterületeket, amelyek stimulációja enyhítette a panaszokat. Ezt követően négy állandó elektródát ültettek be az agyába. A kutatócsoport beszámolója szerint a nő fél, majd egy évvel a beavatkozás után is jobban érezte magát. Az orvosok a másik, javulást mutató betegnél is javasolták az állandó elektródát, amit hamarosan meg is kaphat.

De a kutatás szempontjából fontos információkkal szolgált az a páciens is, akinél nem voltak jelei a javulásnak. Egy új kezelés esetében ugyanis nemcsak azt fontos tudni, hogy kinél lehet eredményes, hanem azt is, hogy kinél érdemes elkerülni a beavatkozást. Karl Deisseroth, a Stanford Egyetem idegtudósa és pszichiátere szerint

egy olyan objektív mérési módszer, amely előre jelezheti, hogy egy adott beteg számára működhet-e egy kezelés, komoly előrelépést jelenthet az orvoslásban.

Hangsúlyozzák viszont a kutatók, hogy egyelőre csupán három beteg adatairól van szó, éppen ezért további vizsgálatokra is szükség van. Az eddigi eredmények viszont arra utalnak, hogy a személyre szabott agyi térképezés és az elektromos stimuláció új lehetőséget jelenthet a nehezen kezelhető krónikus fájdalom esetében. A tervek között szerepel, hogy a jövőben más betegségekben is alkalmazzák az eljárást – nem csupán kezelésként, hanem annak érdekében is, hogy jobban megértsék az emberi agyat.