A Nap kapcsán ismert, hogy a napkitörések koronakidobódással járhatnak együtt. Ennek hatására a csillagból részecskék indulnak útnak a Naprendszer bolygói felé, amik a Föld mágneses mezőjével is ütközhetnek. Amikor ez megtörténik, megjelenik az égen a sarki fény. A csillagászoknak most először sikerült ilyen koronakidobódást megfigyelniük egy idegen csillagnál.
A Holland Rádiócsillagászati Intézet kutatói egy 133 fényévre található, M típusú csillagnál figyelték meg a jelenséget. Joe Callingham, az intézet munkatársa szerint a tudósok már évtizedek óta szerettek volna egy koronakidobódást megfigyelni egy másik csillagon, ám eddig erre nem volt lehetőségük. „A korábbi eredmények azt mutatták, hogy léteznek, vagy utaltak a jelenlétükre, de valójában egyiknek sem sikerült azt megerősítenie, hogy véglegesen anyag szökött volna ki az űrbe” – nyilatkozta az IFLScience-nek a szakember, amit a hvg.hu szemlézett.
Az észlelés érdekében Callingham és kollégái olyan rádióhullám-kitöréseket kerestek, amelyek megegyeznek a Nap koronájából kilépő CME-k által keltett lökéshullámokkal. A vizsgálat során csupán egy olyan kitörést találtak, amelyre „meglepő hasonlóságúnak” találtak – ez az StKM 1-1262 kódjelű csillagból származott. Callingham szerint a befogott rádiójel egyszerűen nem létezne, hacsak az anyag nem hagyta volna el teljesen a csillag erős mágneses terét.
Az StKM 1-1262 egy vörös törpecsillag, amely az 5000 vizsgált égitest egyike volt. Nem meglepő módon a felmérés során észlelt egyetlen CME hatalmas volt: 2400 kilométer/másodperc sebességgel mozogtak az útnak indult részecskék, ami azt jelenti, hogy ez a koronakidobódás a Nap CME-jeinek 99,5 százalékánál gyorsabb volt. A megfigyelés eredménye a Nature-ben jelent meg.
A probléma egyébként épp ebből adódik. A Föld már rengeteg erős CME-t túlélt, de amellett, hogy erős mágneses mezeje van a bolygónak, 150 millió kilométerre van a Naptól, ami ad némi biztonságot. Az StKM 1-1262 olyan halvány, hogy egy bolygónak nagyon közel kell lennie hozzá, hogy folyékony víz legyen a felszínén – nagyjából ötször közelebb, mint a Föld a Naphoz. Egy ilyen erős CME gyorsan leradírozná a bolygó légkörét, hacsak nem lenne sokkal erősebb mágneses mezeje, mint a Földnek.







