Infostart.hu
eur:
354.35
usd:
310.48
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Nyitókép: Unsplash

Vészjósló, hogy rengeteg a vadliba

Az elmúlt három évtizedben látványosan több vadlúd vonul át, illetve telel a hortobágyi Öreg-tavakon, de ennek az oka a melegedő éghajlat.

Mindezt a Nature-ben megjelent tanulmányukban állapította meg a Debreceni Egyetem (DE) Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke és a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Konzervációökológiai Kutatócsoport egy-egy kutatója – írja a Telex összefoglalója.

Gyüre Péter, a Debreceni Egyetemről szeptember és március között kéthetente számolta hazánk legnagyobb vízfelületű halastórendszerén, az Öreg-tavakon a leggyakoribb vonuló vadlúdfaj, a nagy lilik egyedeit. A friss adatokat összevetették az 1989 és 2019 között gyűjtött adatsorokkal,

hogy kiderüljön, hogyan változott a nagy lilikek száma és telelési ideje.

Az eredmények szerint

a nagy lilikek Hortobágyon átvonuló állománya az 1980-as évek végi átlagosan kb. 2000 egyedről több mint 30 000 egyedre emelkedett.

Habár a nagy lilik északi költőállományai átlagosan évi 6-8 százalékkal növekedtek 2003 és 2012 között, a növekedés a hortobágyi átvonuló állomány esetén ennél jóval magasabb, évi 12-21 százalék volt ugyanezen időszakban. Ezen adatok azt mutatták, hogy az északi állomány egyre nagyobb része vonul át a Hortobágyon, különösen ősszel.

„Régebben a nagy lilikek csak ősszel jelentek meg a Hortobágyon és télen a fagyok beálltával és a hóborítás megjelenésével továbbálltak délebbre. A 2000-es évek elején azonban egyre több nagy lilik maradt a Hortobágyon télen is. Az áttelelő nagy lilikek száma 2007 után hirtelen megnőtt, a decemberi és januári állomány nagysága az 1990-es évekbeli nulláról 2010-re 10 000 fölé nőtt. A Hortobágy ettől az időszaktól kezdve így nemcsak vonulóhely volt, hanem egyre fontosabb telelőhellyé is vált.” – mondta Gyüre Péter, a kutatás vezetője.

Az adatok elemzése, mely egyszerre vizsgálta a hosszú távú trendet, a szezonális változásokat és a legfontosabb klimatikus változókat (hőmérséklet, csapadék, fagyos és havas napok száma), bizonyította, hogy az egyedszám elsősorban a téli egyedszámok gyors növekedése miatt nőtt hosszú távon.

Az eredmények azt mutatták, hogy

a nagy lilikek számának növekedését elsősorban az egyre enyhébbé váló telek okozhatták.

Egyre kevesebb a fagyos vagy hóborításos nap, így a fűfélék növekedése lehetségessé válik akár a téli időszakban is, mely – a szántók mellett – megbízható táplálékbázist biztosít az áttelelő nagy lilikeknek – mondta Lengyel Szabolcs, a tanulmány másik szerzője.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×