Oklevelek és régészeti leletek bizonyítják, hogy Losta valóban létezett: a település a középkorban állt a Balaton egyik szigetén. A 13. század közepén azonban a tatárjárás idején megemelkedett a vízszint – talán a Sió völgyében emelt gátak és zsilip miatt –, és elöntötte a falut – írja a sonline.hu, hozzátéve, hogy a megemelkedett vízszint védelmet nyújtott a tihanyi apátságnak, Losta sorsát azonban megpecsételte.

A sziget több másikkal együtt évszázadokig szerepelt a térképeken. A 18. században, 1730 körül ismét szabályozták a tó vízszintjét, így Losta romjai is szárazra kerültek, és az 1780-as évekig feltüntették a térképeken is. A település köveit a helyiek elhordták építőanyagnak, a maradékról pedig a természet gondoskodhatott.

A tudományos vita a mai napig zajlik, hogy valójában hol lehetett az eltűnt falu. Bendefy László geográfus 1970-ben a déli part közelébe, Zamárdi mellé helyezte, míg más kutatók Tihanytól nyugatra, Aszófő és Örvényes környékén keresik. A Zalai Hírlap 1996. augusztus 5-i beszámolója szerint Szabó Géza régész-búvár őskori és középkori edénytöredékeket talált a mederben, ami alátámasztja az utóbbi elméletet.

Szabó Géza és a néhai siófoki búvár, Csíki Sándor merülései során római kori leletek is előkerültek. A kutatók szerint ezek egy római fürdő maradványai lehetnek, amely szintén Losta területén állt.