Infostart.hu
eur:
379.81
usd:
322.51
bux:
126963.51
2026. február 23. hétfő Alfréd
Nyitókép: X/SpaceX

Visszatéréskor felrobbant a Starship – videó

Elon Musk amerikai technológiai milliárdos Starship nevű űrhajója kedden újabb kudarcot szenvedett, amikor az űrkutatás történetében valaha épített legnagyobb rakétarendszer nem tudta a tervezettnek megfelelően befejezni kilencedik tesztrepülését.

Bár a felső rakétafokozatnak – az előző két tesztrepüléssel ellentétben – sikerült elérnie az űrbe, az a Föld légkörébe való visszatéréskor felrobbant.

A SpaceX, a Starshipet üzemeltető cége az X közösségi oldalon azt írta: „A csapatok folytatják az adatok felülvizsgálatát és a következő repülési tesztünkre való felkészülést”.

A repülés során műholdakat is kellett volna telepíteni, de ez nem történt meg. A tesztrepülésen először használtak fel egy olyan alsó rakétafokozatot, amelyet már egy korábbi tesztrepülésen is használtak, de az nem tudott leszállni.

Musk az X-en úgy jellemezte a tesztet, hogy „nagy előrelépés az előző repüléshez képest!” Hozzátette: „sok jó adatot kell átnézni”. A következő három tesztrepülésre most gyorsabb egymásutánban, körülbelül három-négy hét különbséggel kerülne sor – írta.

A Starship rakétarendszert először 2023 áprilisában tesztelték, akkor néhány perc után felrobbant. A későbbi tesztek során a felső fokozat elért az űrbe, sőt, ellenőrzött módon az Indiai-óceánban landolt.

Starship két részből áll, ezek az indítás után szétválnak: a körülbelül 70 méter hosszú Super Heavy hordozórakétából és a szintén Starshipnek nevezett felső fokozatból, amely körülbelül 50 méteres. A rendszer együtt magasabb, mint a New York-i Szabadság-szobor.

Mindkét komponenst, a hordozórakétát és az űrhajót is úgy tervezték, hogy a Földre való visszatérés után újrafelhasználható legyen. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA azt tervezi, hogy a Starship segítségével űrhajósokat küld a Holdra, míg a SpaceX célja, hogy idővel a Marsra is eljusson.

Címlapról ajánljuk

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Súlyos tűz alatt Moszkva, halálos terrortámadásról beszélnek Nyugat-Ukrajnában – Percről percre az orosz-ukrán frontról hétfőn

Ukrajna vasárnap drónok százaival támadta Oroszországot, ezért átmenetileg korlátozták a légi forgalmat Moszkva négy repülőterén. Ez azt követte, hogy Oroszország csaknem 300 drónnal és ötven rakétával mért tömeges csapássorozatot Ukrajnára vasárnapra virradóan, egy ember meghalt a kijevi régióban. Közben Lvivben (Lembergben) robbanások következtében meghalt egy 23 éves rendőrnő, 25-en pedig megsérültek. A nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint orosz terrorcselekmény történt. Steve Witkoff, Donald Trump amerikai elnök különmegbízottja elárulta: az ukrajnai háború lezárása a "vezetők szintjén" ütközik nehézségekbe, de heteken belül újabb tárgyalási forduló várható, ami akár orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz is vezethet. Ezen Trump csak akkor venne részt, ha úgy érzi, képes azt "kiteljesíteni", és a "legjobb eredményt" elérni. Orosz sajtóhírek szerint most csütörtökön folytatódhat a tárgyalás. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbb fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×