Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kásler Miklós: tényleg rákos lesz 2050-re, aki akkor elhagyja a 65-öt

2050-re, akik megérik a 65 évet, valamiféle rákos daganatban fognak szenvedni - hangzott el a Közép- és Kelet-Európai Onkológiai Akadémia konferenciáján. Az InfoRádió Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológus professzort, a Közép- és Kelet-Európai Onkológiai Akadémia elnökét kérdezte több témában.

Kásler Miklós 2019-ben saját maga terjesztette a kormány elé a Közép- és Kelet-Európai Onkológiai Akadémia létrehozásának szándékát. A motiváció az volt, hogy 1945 után két irányba fejlődött az európai akadémiai világ, és a szovjet blokk értelemszerűen mind technológiai téren, mind a szervezettség területén jelentősen elmaradt.

"Magyarország kivételnek számított, mert Magyarország szervesen be tudott épülni az európai onkológia vérkeringésébe, köszönhetően Eckhardt Sándor professzor 22 éves intézetvezetői tevékenységének, illetve az utána következő huszonhat évnek" - mutatott rá az InfoRádióban Kásler Miklós onkológus, az emberi erőforrások korábbi minisztere, aki szerint 2018-ra a magyar onkológia már valóban európai színvonalat ért el:

  • mind a négy egyetemen kialakult az onkológiai tanszék
  • minden vármegyében van onkológiai központ
  • elkészült az onkoterápiás protokoll
  • az onkológiai tanszékek beilleszkedtek a nyugat-európai nagy onkológiai társaságok szinte mindegyikébe.

A magyar kormány felhívására - mint folytatta - 21 közép- és kelet-európai ország írta alá a csatlakozást, és ezzel egy olyan európai szervezet jött létre, amelyik súlyánál fogva "Európa egységesítését onkológiai szempontból előrevetítette", ezt pedig szerinte Nyugat-Európában is örömmel fogadták.

A konferencia aktuális témáiról is szólt: nagy hangsúly esett a nemzeti rákkontrollprogramokra.

"Az onkológia talán leglényegesebb kérdésköre, a megelőzés került előtérbe, ami vonatkozik a primer prevencióra és a szekunder prevencióra, illetve a szűrési rendszerekre, és elénk tártak nyugati tendenciákat is. Nyolc-tíz előadás zajlott le két nap alatt" - folytatta.

A rendezvényről készült összefoglalóban az olvasható, amely egy laikus számára megdöbbentő lehet:

2050-re a 65 éven felüliek jellemzően valamilyen daganatos betegségben élnek majd.

Ezt a tudományos információt Kásler Miklós is megerősítette.

"1905-ben készült az első magyar rákhalálozási statisztika a magyar birodalom területén, tehát háromszor akkora terület lakosságát nézve, és a rákhalálozás abban az évben a Magyar Királyság területén ötezer volt. Ez a szám jelen pillanatban Magyarországon körülbelül 33 ezer, hozzátéve, hogy a 2018 előtti évtizedek minőségi javulása következtében, bár azt nem tudtuk megakadályozni, hogy az évi rákos megbetegedések száma ne növekedjék eléggé rapid módon, de a halálozási ráta rendkívüli módon lecsökkent" - vázolta.

Az ez elleni küzdelem fontos részeként rámutatott, a magyar rákregiszter már 1999-ben létrejött, és ez európai szinten is igen pontos számokat szolgáltat.

Az emberek közben "várják a csodát": egy vakcinát, ami véd a ráktól, egy gyógyszert, amely meggyógyít, de hogy valójában mi lehet az ellenszer, az ennél sokkal összetettebb, mivel az életmódunkról is szó van.

Ha az életmódon tudnánk változtatni és egészségesebb módon élni, az a megbetegedés gyakoriságát csökkentené, hangsúlyozta, hozzátéve: a körülöttünk lévő viszonyok, a természetvédelem, a kipufogógázok mértéke, a dohányzás, tehát általában a külső rákkeltő tényezők epigenetikus tényezők, vagyis befolyásolják a gének működését. Ez a helyzet pedig intézkedést sürget - hívta fel a figyelmet Kásler Miklós.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×