Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pexels.com

Hatalmas újítás jön a Facebookra, sokan fogják hasznát venni

Nyelvtani hibák javítására és a szöveg viccessé alakítására egyaránt képes, mesterségesintelligencia-alapú eszközön dolgozik a Facebook.

Az első képek már nyilvánosságra kerültek a fejlesztésről, sőt, úgy tűnik, előrehaladott készültségi állapotban van - számolt be róla a HVG. A Facebookot és számos más szolgáltatást birtokló Meta több téren jelen van már a mesterséges intelligencia területén, most viszont a jelek szerint egy olyan MI-alapú funkción dolgoznak, mely minden korábbinál látványosabb változást hozhat a Facebook életébe.

A közösségi platform egy olyan asszisztens kifejlesztésén dolgozhat, ami a bejegyzések megírásában segítheti a felhasználókat. Fontos adat, hogy a funkció nem helyettünk ír szövegeket, hanem utasításoknak megfelelően képes módosítani, amit beírunk.

Így ki tudja javítani a nyelvtani hibákat, vagy éppen megváltoztatja a szöveg hangnemét, például humorossá vagy éppen hivatalossá teheti azt.

A portál elárulta, hogy Alessandro Paluzzi bukkant rá az újdonságra, aki korábban már több hasonlóról is lerántotta a leplet, X profilján pedig képeket is megosztott róla:

A bejegyzésekben Paluzzi több képernyőképet is közzé tett a Facebook „Write with AI” (magyarul: „Írj a mesterséges intelligenciával”) nevű funkcióról, melyet a bejegyzés létrehozásakor, a szövegdoboz alján lévő „Help me write” („Segíts írni”) funkcióra kattintva lehet előhívni – írja a Neowin.

A képek tanúsága szerint a funkció már egészen kidolgozott, a Meta egy leírás szerint arra is kitér, hogy az eszközzel írt szövegeket és parancsokat a cég felhasználhatja a lehetőség továbbfejlesztésére. Arról jelenleg még nincs információ, hogy a lehetőség mikor lesz elérhető akár angol, akár magyar nyelvre optimalizálva.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×