Infostart.hu
eur:
360.65
usd:
316.6
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga
Nyitókép: Pixabay

Új módszerrel vadásznak a rendőrök az utakon – bevetik a mesterséges intelligenciát

Van, ahol már aktívan kiveszi a részét a forgalomirányításból, forgalmi rendészetből az MI.

A mesterséges intelligencia a közlekedésirányításban is hasznosítható, például MI-vel felszerelt kamerák figyelnek a szabálytalankodó sofőrökre, jobb ütemű lámpaváltást biztosít, kerülőutakat ajánl, segíti a járművek és az infrastruktúra közötti kommunikációt az erős forgalom balesetmentes levezénylésében - írja a kozlekedesbiztonsag.kti.hu.

Még ha egyelőre nem is veszi át a sofőrök helyét, a rendőrök munkáját mindenképpen segíti, ugyanis számos országban működnek már MI-vel támogatott közlekedési kamerák. Legutóbb az angliai Lincolnshire-ben szereltek fel ilyet azzal a céllal, hogy csökkentsék a halálos balesetek számát.

A rendszer segít lebuktatni a vezetés közben telefonozókat, biztonsági övet nem használókat.

Egy korábbi kísérlet során már kipróbálták az MI-kamerákat, ennek eredményeképpen több száz szabálysértőt csíptek fülön, de a mesterséges intelligencia jelentősen csökkentette a halálos balesetek számát is.

A portál szerint a közlekedésszervezésben, forgalomirányításban is segít a technológia, például forgalmi dugók elhárításában a nagyvárosokban. A rendszer észleli a forgalmi mintákat és MI-algoritmusok segítségével módosítja a kereszteződésekben a lámpák jelzéseinek időzítéseit, végső esetben pedig kerülőutakat ajánl a torlódások csökkentéséért.

A jármű-jármű (V2V) kommunikációban szintén hasznos a mesterséges intelligencia, hiszen lehetővé teszi az autók közötti kommunikációt. Így olyan fontos információkat oszthatnak meg egymással a fedélzeti számítógépek, mint a sebesség, az aktuális irány vagy a fék állapota. Az ütközések előrejelzésével és a manőverek összehangolásával csökkenthető a közúti balesetek esélye, növelhető az általános közúti biztonság nagy forgalomban is.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×