Infostart.hu
eur:
390.57
usd:
330.99
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyitókép: Glasshouse Images/Getty Images

Börtönbe küldték a betegein kísérletező sebészt

Börtönbüntetésre ítélték Svédországban a világ első őssejtes légcsőátültetéseit végző orvost.

Egy svéd fellebbviteli bíróság szerdán bűnösnek találta, és két és fél évi börtönbüntetésre ítélte Paolo Macchiarini olasz sebészt, akinek Svédországban három betege meghalt, miután mesterséges légcsövet ültetett be nekik.

A Karolinska Egyetemi Kórház egykori sebészét azzal vádolták, hogy 2011-2012-ben kísérleti eljárással műtötte meg a három pácienst, akik később mind meghaltak.

A solnai kerületi bíróság tavaly a háromból egy esetben ítélte úgy, hogy az orvos műtétjével "testi sértést" okozott páciensének, és ezért felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá.

A fellebbviteli bíróság szerdai ítéletében azonban mindhárom esetben bűnösnek találta, és súlyos testi sértés miatt két év hat hónap börtönbüntetést szabott ki rá.

Macchiarini, akit egykor a regeneratív gyógyítás kiemelkedő orvosaként tartottak számon, 2011-ben azzal került a címlapokra, hogy

elvégezte a világ első őssejtes légcsőátültetését.

Az első transzplantációt 2008-ban a Lancet című orvosi folyóiratban publikálták, és az eredményt a regeneratív gyógyászat áttöréseként ünnepelték. Az őssejtkutató az új légcsövet részben a páciens őssejtjeinek felhasználásával készítette. Az úttörő kutatás a szakértők szerint utat nyitott egy új korszak előtt, amelyben új szerveket lehet laboratóriumban létrehozni.

Egy független svédországi szakértői bizottság később számos problémát talált Macchiarini munkájában, de a Lancet elutasította a tanulmány visszavonását.

Az olasz orvost 2010-ben alkalmazta Svédország vezető kórháza, a stockholmi Karolinska Intézet és Kórház. Macchiarini 2011 és 2014 között további nyolc páciensen, három esetben a Karolinska kórházban végzett hasonló légcsőátültetést.

Összes páciense közül egy élte túl a transzplantációt, miután eltávolíttatta az őssejtkutató által készített és 2014-ben Oroszországban beültetett mesterséges légcsövet.

Bírálói szerint Macchiarini megsértette az orvosi etikát, mert veszélyes, nem igazolt eljárást alkalmazott betegeinél, meghamisította szakmai önéletrajzát és elferdítette tudományos eredményeit.

A vádak nyomán Macchiarinit 2016 márciusában elbocsátották a Karolinska Intézetből, és eljárás indult ellene, a vizsgálatot azonban 2017-ben a svéd ügyészség vádemelés nélkül zárta le, mivel nem talált elég bizonyítékot ellene. 2018 végén azonban úgy döntöttek, hogy az orvos három páciensének halála ügyében újraindítják a korábban leállított vizsgálatot.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×