Infostart.hu
eur:
354.35
usd:
309.87
bux:
141741.65
2026. július 2. csütörtök Ottó
Földrengés. Forrás:YouTube
Nyitókép: Forrás:YouTube

Harangi Szabolcs: a szakembereket is meglepte az aradi rengés

Az ELTE Földrajz és Földtudományi Intézetének igazgatója az InfoRádiónak azt nyilatkozta, hogy még hetekig lehetnek kisebb utórengések.

Egy ekkora, 5,2-es magnitúdójú földrengés viszonylag nagynak számít - mondta Harangi Szabolcs. De ami igazán érdekes, az az, hogy május 23-án már volt itt egy 4-es erősségű földmozgás, amit a szakértők - utólag - a mostani előrengésének tartanak.

Maga a helyszín is figyelemre méltó szerinte, mert Arad környékéről nem nagyon tudni korábbról ehhez hasonló földmozgásokról, Romániában a legveszélyesebb terület ugyanis a Kárpát-kanyar, Vráncsa térsége, ahol nem is olyan régen, Zsílvásárhely környékén voltak rengések. Így még a szakemberek sem számítottak arra, hogy éppen Aradtól 10-12 kilométerre lesz majd a következő földmozgás.

Ezen a vidéken a földrengéseket az okozza - folytatta a szakember -, hogy

az adriai kőzetlemez óramutató járásával ellentétesen forog, és délnyugat felől nyomja ezt a területet.

Északkeleten viszont az ukrajnai, vastag kőzetburok megállítja ezt a mozgást, így a Kárpát-medence egyfajta satuba szorul. Ennek a nyomó erőnek a hatására a szilárd kőzettest, a törések mentén, néha elmozdul. A mostani földrengést is egy ilyen, oldalra történő elmozdulás okozta.

Harangi Szabolcs szerint nehéz megmondani, hogy a közeljövőben lesz-e még hasonló erejű földmozgás, ami ráadásul ennyire kis mélységben történt. Arad közelében ugyanis a felszíntől mindössze hat kilométer mélységben mozdult meg a föld, ezért érezték az emberek ilyen erősen.

Mint mondta, Arad közelében feszültségfeloldódás történt, ami ebben a térségben időszakosan előfordulhat. Kisebb utórengések ugyancsak valószínűek, és már volt is három 2-es magnitúdójúnál nagyobb.

A földrengéseket a felszabaduló energia nagyságával rangsorolják. Ellenben az, hogy az emberek mit éreznek a földmozgásokból, attól is függ, hogy azok a felszíntől milyen távolságra történnek.

Romániában a legveszélyesebb helynek tehát Vráncsa területe számít, ahol majdnem hetente van négyes-ötös magnitúdójú földrengés.

Ám ezek több mint 100 kilométer mélységből érkeznek és ezért nem nagyon érzik az emberek.

Az MTI beszámolója szerint több száz ház megrongálódott a kedd esti, 5,2-es erősségű földrengésben Arad megyében, több községben középületeken is mély repedések jelentek meg. A legtöbb kár Gyorok (Ghioroc) községben keletkezett, ahol több száz ház megrongálódott, a legtöbbnél kémények dőltek le vagy a tetőzet sérült meg, de sérültek nincsenek. Több mint száz kémény omlott le Temeshidegkút (Zabrani) községben is, ahol szintén megrongálódtak tetőzetek, beomlottak mennyezetek, több épületen mély repedések keletkeztek.

Aradon vakolat- és faldarabok estek le a régi belvárosi épületekről, Calin Bibart, a megyeszékhely polgármestere élő bejelentkezésben közölte, hogy a városvezetés a jövőben megbírságolja azokat a tulajdonosokat, akik nem újítják fel épületeiket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×