Az építési anyagokat, márványoszlopokat tartalmazó rakomány egy római kori hajóról származhat, amely az ókori Szentföld egyik déli kikötőjébe tarthatott, amikor a tengerbe veszett.

A márványrakományt Gideon Harris amatőr tengeri úszó találta meg három hete: amikor Bét Janaj partjaitól 200 méterre lemerült a tenger fenekére, régi márványoszlopokra lett figyelmes mintegy négy méter mélyen.

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakembere, Kobi Sarvit szerint az oszlopok a 44 tonnányi márványrakományhoz tartoztak, amelyet a római korban talán Askelon vagy Gáza kikötőjébe próbáltak eljuttatni.

Az IAA úgy véli, hogy az évszázados homokrétegeket megbolygató téli tengeri viharok nyomán előbukkant rakomány a legrégebbi, melyet a Földközi-tenger keleti részén eddig találtak.

Az előzetes víz alatti vizsgálatokon a többi között korinthoszi oszlopfőkkel díszített oszlopokat, részben kifaragott oszlopfőket, valamint a födémszerkezet és a tetőgerendázat tartására szolgáló hatméteres márvány architrávot is találtak.

A régészek szerint a rakomány méretei alapján az egykori kereskedelmi hajó legalább kétszáz tonnányi terhet szállíthatott, de magának a járműnek még nem lelték meg a maradványait, az nem látható a tenger mélyén.

Azt remélik, hogy a jövő héten kezdődő, a Rhode Island-i Egyetem hallgatóival közös feltárások során a márványtömbök alól előkerülhetnek a fából készült hajó roncsai, vagy felfedeznek a közelben a víz alatt egy olyan homokdűnét, amely a hajó egyes részeit elrejtette és megőrizte.

A feltárást vezető régész szerint a helyszín alapján megállapítható a hajó haladásának iránya. A súlyos márványlapok elhelyezkedése azt tükrözi, ahogy korábban a hajó rakterében tárolták azokat. A hajó kihajózás közben kezdhetett süllyedni, valószínűleg egy viharban a tengerparton.

"Efféle viharok gyakran hirtelen törnek ki az ország tengerpartjai mentén, és mivel ezeknek

a hajóknak korlátozott volt a manőverező képességük, gyakran a sekély vizekbe sodródtak, és hajótörést szenvedtek"

- mondta Sarvit.

A régész tapasztalatai alapján úgy véli, hogy az ilyen, hajóroncsokból származó fa nagy részét partra vetették a hullámok, és azokat újrahasznosították. A fémszegekkel és ólomborítással ellátott deszkák az ókorban ritka talált kincsnek számítottak. A márványmintákat laboratóriumi elemzésre küldték eredetük pontos meghatározására, azok valószínűleg a mai Törökország vagy Görögország területéről származtak. A leletet a második század közepére datálják az építészeti stílusjegyek, valamint a római kori történelmi források alapján, amelyek megemlékeznek az értékes márvány felhasználásáról ebben a korban.

A márványt Izrael földjén általában a különösen gazdag, elit építkezéseken használták, ekkoriban ugyanis még az előkelő római kikötővárosban, Készáreában is márványhatású, gipszstukkóval borított helyi kövekkel helyettesítették. Több helyen, Askelonban és Bét Seánban azonban fennmaradtak a messzi vidékről hozott "valódi" márvány emlékek.

A rakomány megtalálása pontot tesz arra a régen vitatott kérdésre, hogy az efféle márvány építészeti elemek nyersanyagként vagy már megmunkálva érkeztek az építkezésekre.

"Egyértelmű, hogy az építészeti elemek alapvetően nyersanyagként vagy részben megmunkálva hagyták el a kőbányákat, és az építkezésen alakították ki vagy fejezték be azokat helyi művészek és kézművesek, vagy olyan művészek, akiket más országokból hoztak a helyszínre, hasonlóan a különleges mozaikművészekhez, akik a megrendelt projektekhez egyik helyről a másikra utaztak" - hangsúlyozta Sarvit.