Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Ministry of Tourism and Antiquities/Facebook

Ezernyi mumifikált állatra bukkantak egy templomban – képek

Több mint kétezer mumifikált kosfejet találtak a Ptolemaida-dinasztia idejéből II. Ramszesz fáraó egyik templomában – közölte az egyiptomi turisztikai és műemlékvédelmi minisztérium.

A kosfejek mellett bárányok, kutyák, kecskék, tehenek, gazellák, valamint mongúzok bebalzsamozott tetemeit is fellelték a New York-i Egyetem régészei a dél-egyiptomi Abüdosz ókori egyiptomi régészeti lelőhelyen.

Sameh Iskandar, az amerikai ásatás vezetője szerint a kosfejek egyfajta áldozati adományok voltak, amelyek II. Ramszesz kultuszára utalnak ezer évvel a fáraó halálát követően is.

Mosztafa Vazíri, az egyiptomi Régészeti Tanács igazgatója elmondta, hogy a leletek segítenek majd többet megtudni II. Ramszesz templomáról, illetve az ott zajló tevékenységekről annak építésekor (Kr.e. 2374-2140), illetve a Ptolemaida-dinasztia (Kr.e. 323-30) idején.

A régészek az állatmúmiák mellett egy palota maradványait is feltárták nagyjából öt méter vastag falakkal a VI. dinasztia idejéből, valamint több szobrot, papiruszt, fák, valamint bőrből készült ruházati darabok és cipők maradványait.

Abüdosz mintegy 500 kilométerre délre található Kairótól a Nílus partján, a romváros az ókorban mindenekelőtt Ozirisznak, a túlvilág és a halottak istenének mitikus sírjáról volt ismert, amelyet I. Széthi Kr.e. 1290-1279 közötti uralkodása alatt építettek.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×