Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Forradalmi újítás érkezhet a Microsoftnál, csak kombinálni kell majd

Hamarosan engedélyeznek egy fontos billentyűkombináció használatát.

A Microsoft Word régóta lehetővé teszi, hogy úgy illesszünk be egy máshonnan kimásolt szöveget a dokumentumunkba, hogy egyúttal megszabadítjuk azt a formázásától. Ehhez azonban nem volt elég egyszerűen megnyomni a Ctrl+V billentyűkombinációt, az egér jobb gombjával kattintva kellett a felugró menüből kiválasztani ezt a lehetőséget. Pedig van egyszerűbb megoldás is – írja a Hvg.hu.

Ismeretes, egyes programoknál régóta használható a Shift+Ctrl+V billentyűkombinációnak, hogy formázás nélkül kerüljön be a szöveg az adott helyre. Ez valamiért eddig kimaradt a Microsoft Wordből. Jó hír, hogy a redmondi cég Word béta-verziójában (Macen és windowsos számítógépeken egyaránt) már elérhető az újdonság.

Ahogy az alábbi animáció is mutatja, a megoldás használata egyszerű: a szokásos módon a vágólapra kell másolni a kijelölt szöveget, majd a Shift+Ctrl+V kombinációval beilleszteni azt. Ennek köszönhetően a szöveg formázás nélkül kerül be a dokumentumba.

Bár a fejlesztés nem újdonság, és eddig is volt lehetőség így beilleszteni a szöveget a Wordben, a funkció segítségével mindez jóval gyorsabb és kényelmesebb lesz. Hogy ez mikor válik mindenki számára elérhetővé, egyelőre nem tudni.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×