Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Ingenuity
Nyitókép: Forrás: Twitter/NASA

Változott a terv: két újabb minihelikoptert küld a Marsra a NASA

Ingenuity vártnál nagyobb sikere miatt végül nem a marsjáró mellett döntöttek.

Az Ingenuity vártnál nagyobb sikere nyomán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) úgy döntött, hogy a tervezett egy rover (marsjáró) helyett újabb két minihelikoptert küld a Marsra kőzet- és talajminták begyűjtésére valamint hazaküldésére.

A megváltozott terveket sajtótájékoztatón ismertette a NASA és a projektben vele együttműködő Európai Űrügynökség (ESA).

Az Ingenuity nevű minihelikoptert tavaly februárban tette le a vörös bolygó felszínén a Perseverance rover.

A lítium-ion akkumulátorral meghajtott 1,8 kilogrammos eszköz volt az első légi jármű, amely egy másik bolygó felszínén emelkedett a levegőbe.

Üzembe helyezése óta a szélsőséges marsi körülményekkel sikeresen megküzdő Ingenuity a tervezett öt helyett már 29 repülést hajtott végre, és

küldetését máris meghosszabbították meghatározatlan időre.

A Perseverance 11 alkalommal vett sikeresen mintát a marsi kőzetből, és további kőzetfúrásokat is terveznek.

Összesen 30 darab 150 grammos, egy ceruzánál valamivel vastagabb minta hazaküldésére lesz hely egy később felbocsátandó minirakétán, amely a tervek szerint 2031-ban indul vissza és 2033-ra éri el a Földet a begyűjtött mintákkal. A NASA eddig úgy tervezte, egy másik rovert küld a Marsra, hogy az a Perseverance által begyűjtött és eltett kőzetmintákat elvigye a rakétához. Az újabb tervek szerint a másik rovert végül nem építik meg, ehelyett, az imponáló teljesítményt nyújtó Perseverance maga fogja elszállítani a mintákat a Földre visszatérő rakétához.

A már a Marson lévő rover által begyűjtött kőzetet egy, az Európai Űrügynökség által tervezett robotkar veszi le a Perseverance-ról és helyezi el a Földre visszatérő rakétán. Arra az esetre, ha a rover mégsem működne, a 2028-ra tervezett Mars-misszióval a minirakétán és a robotkaron kívül két újabb minihelikoptert is a vörös bolygóra küldenek, hogy azok végezzék el a berakodást.

Az elsőnél kicsivel nehezebb minihelikoptereknek kerekeik is lesznek, hogy tudjanak mozogni a felszínen, és egy kis kar segítésével akár újabb kőzetmintát is tudnak majd venni.

A NASA-nál abban bíznak, hogy a Perseverance megbirkózik az utólag ráterhelt feladattal, és az apró helikopterek csak vésztartalékként lesznek majd ott.

A Földre hozott mintákból azt próbálják majd megtudni a tudósok, hogy létezett-e mikrobiális formában az élet a Marson évmilliárdokkal ezelőtt, amikor még bőségesen áramlott a víz a felszínén.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×