Infostart.hu
eur:
361.86
usd:
315.71
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric

Fakókeselyű-fióka kelt ki a Szegedi Vadasparkban – kép

A több mint egy hónapos fiókát már némi szerencsével a látogatók is megfigyelhetik – közölte Veprik Róbert igazgató pénteken.

A vadasparkban gondozott keselyűpár 2015-ben érkezett a Palicsi Állatkertből Szegedre. A két madarat még fiókaként mentették ki a vízből az Uvac Nemzeti Park munkatársai 2008-ban, miután kiestek a fészkükből. A pár már a korábbi években is gondos szülőnek bizonyult, nem egyszer neveltek fel utódokat, amelyek végül más állatkertbe kerültek.

A fakó keselyű – egyike a négy keselyűfajnak, amely Európában is költ – elsősorban a déli országokban, a Balkánon és Ibériában él, sőt, régebben a Kárpátokban is előfordult. Magyarországon azonban ritka vendégnek számít, bár 2020 őszén egy csapat fakókeselyű Szeged közelében, Tiszasziget határában is felbukkant.

A nevét világos árnyalatú tollazatáról kapó egyméteres testű, akár a két és fél métert is meghaladó szárnyfesztávú madár kizárólag döggel táplálkozik, amelyet kiváló látásának köszönhetően akár 10 kilométeres magasságban körözve is észrevesz. Jellegzetes keselyűformája van, tollazata általában homokszínű, szárnya és farka feketés, a fejét és nyakát apró, fehér pehelytollak fedik. A monogám párok nehezen hozzáférhető helyekre, fákra, sziklapárkányokra építik fészküket, amelybe egy-két tojást raknak.

Pelyhes keselyű a fészekben? Bár eddig szinte csak a szőrös kiskedvencek érkezéséről számoltunk be, hiszen emlőseinknél...

Posted by Szegedi Vadaspark on Thursday, June 9, 2022

A számuk egyre fogyatkozik, az állományra a legfőbb veszélyt a mérgek jelentik, köztük is a diklofenák tartalmú gyógyszerek. Ezek az állatokban nem bomlanak le haláluk után sem, így ha egy ilyen tetemet fogyaszt el egy keselyű, a madár is elpusztulhat. India keselyűállománya emiatt jóformán kipusztult. Európában a mérgezésen kívül még az állattartási kultúra változása is hátrányosan érintette a fajt, kevesebb a szabadon legeltetett háziállat, így az otthagyott tetem is. Emellett a vadászat és a fiókák befogása is veszélyezteti a keselyűket.

Címlapról ajánljuk
Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesek a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályai

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester kedden a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Mi lesz az Otthon Starttal, a kamatstoppal és a babaváróval? – Holnap felfedik várakozásaikat a banki vezetők, érdemes eljönni

Mi lesz az Otthon Starttal, a kamatstoppal és a babaváróval? – Holnap felfedik várakozásaikat a banki vezetők, érdemes eljönni

A Portfolio évente megrendezett Future of Finance konferenciái általában a szabadon szárnyaló gondolatok jegyében zajlanak, így idén sok szó esik majd a fizetési szolgáltatások középtávú jövőjéről, a mesterséges intelligencia által lehetővé tett futurisztikus lehetőségekről és az annuitás alternatíváját jelentő hiteltörlesztési módokról is. Ugyanakkor néhány közelebbre tekintő beszélgetést is szervezünk a szeptember 23-ai, holnapi eseményre, ilyen lesz például az is, amelyen a lakossági hitelezés aktualitásairól fogunk beszélgetni. Lesz miről szót ejteni, hiszen az Otthon Start, a babaváró és a kamatstop sorsa is lóg még a levegőben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×