Infostart.hu
eur:
355.74
usd:
307.97
bux:
133372.63
2026. június 9. kedd Félix
Védőmaszk viselésére felszólító tábla Münchenben 2021. március 23-án, a koronavírus harmadik hulláma idején. Angela Merkel kancellár és a szövetségi tartományok vezetői 11 órányi egyeztetés után megállapodtak, hogy legalább április 18-áig fenntartják az országban a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő korlátozásokat, és a húsvéti ünnepekre további szigorításokat vezetnek be.
Nyitókép: MTI/EPA/Lukas Barth

Százezrek halhatnak még bele a koronavírusba Európában

A régi szokásokhoz történő visszatérés és a korlátozó intézkedések megszüntetése súlyos árat fizettethet a kontinens országaival szakértők szerint.

Háromszázezer ember életét követelheti még Európában a SARS-CoV-2 egy tanulmány szerint, mely oltatlan, a fertőzésen eddig át nem esett embereket vizsgált a kontinens 19 országában. A kórházba kerülő betegek száma akár egymillió is lehet a Nature ismertette tanulmány becslése szerint.

A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy ezek a számok a legrosszabb szcenáriót festik le, amelyben korlátozások nincsenek, az emberek pedig nem tesznek semmit a betegség terjedésének megelőzésére.

A legrosszabb helyzetet festik elénk

A Cambridge-i Egyetem fertőzőbetegség-szakértője, Henrik Salje szerint, aki nem vett részt a kutatásban, mindez arra utal, hogy a pandémia küszöbünkön álló szakaszának rengeteg áldozata lesz. Az adatokat azonban olyan szempontból fenntartásokkal érdemes kezelni véleménye szerint, hogy abból a feltételezésből indulnak ki, miszerint mindenki ki lesz téve a fertőzés kockázatának, ami elég extrém körülmény.

Sheryl Chang fertőzőbetegség-kutató Sydney-ből ugyanakkor úgy véli, az ilyen adatok segíthetnek megértetni az emberekkel, hogy

a pandémiának nincsen még vége,

ezért szükség van a védekező intézkedésekre.

A következő hónapok eseményeit modellezték

Az európai országokban eddig 1,4 millió áldozata volt a betegségnek, jelenleg nagyságrendileg 315 millióan kaptak már legalább egy oltást koronavírus ellen. Lloyd Chapman, a London School of Hygiene and Tropical Medicine fertőző betegségek modellezéséért felelős kutatójaként próbálta meg modellezni, mi várható a következő hónapokban.

A kutatók Európa különböző országaiban gyűjtöttek adatokat a koronavírus miatt bekövetkezett halálesetekről különböző korcsoportokban, majd ezekből

megbecsülték az egyes országokban idén november elejéig megfertőződött emberek számát.

Ezt a számot az oltási arányokra vonatkozó adatokkal együtt arra használták, hogy kiszámítsák a lakosság azon részarányát, amely addigra még nem szerzett védettséget a betegséggel szemben, ezért még mindig fokozottan ki van téve a vírus okozta kórházi kezelés vagy halálozás kockázatának, amennyiben minden korlátozást azonnal feloldanak. Az elemzés azokat az embereket is figyelembe vette, akik a korábbi expozíció vagy védőoltás ellenére is veszélyeztetettek lehetnek.

Lehetnek még meglepetések

Az olyan szempontokat, mint egy esetlegesen megjelenő, immunitást elkerülő variáns, vagy az oltások nyújtotta védettség idővel történő csökkenése, ugyanakkor nem érvényesítették az adatokban.

Arra ugyanakkor rámutattak, hogy még a magasabbnak tekinthető átoltottságú országokban is nagy számban várható a megfertőződöttek kórházba kerülése.

Németországban akár 260 ezer emberrel is megtörténhet ez az idősödő populáció miatt, míg Dániában csak 6300-as adattal számolnak. Az átoltottság azért nagy különbségeket képes tenni: ezer román emberből 8 kerül kórházba számításaik szerint, míg Angliában mindössze egy.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter a kormányzat eddigi telejsítményét értékelte

Magyar Péter a kormányzat eddigi telejsítményét értékelte

Egy hónapja állt fel az új parlament. Az első hetek tanulságairól, valamit a Tisza-kormány előtt álló feladatokról adott számot Magyar Péter egy kedd esti tévéinterjúban. Szerinte sok fontos dologban tudtak előrelépni, „így talán elégedettek az emberek is”.

Karácsony Gergely az Arénában: megoldja-e Budapest problémáit a kormányváltás?

Indul az új parkolási rezsim Budapesten, szó lesz a kormánnyal való tárgyalásokon a főváros költségvetés állapotáról, az iskolák esetleges visszavételéről. Budapest kormányváltás utáni helyzetéről, a kilátásokról, az együttműködésről és a fejlesztési tervekről, így a megújuló Nagykörútról is beszélt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Estére visszapofozták a forintot – mi folyik itt?

Estére visszapofozták a forintot – mi folyik itt?

Májusban 1,8 százalékot emelkedtek az árak az előző évhez képest a KSH friss statisztikája szerint – ez a várakozásoknál alacsonyabb árnyomás megnyithatja az ajtót a Magyar Nemzeti Banknak egy kamatcsökkentés felé. A nemzetközi színtéren ma külkereskedelmi adatdömping volt, az USA, Kína és Németország is friss statisztikát publikált. A piacokat továbbra is az iráni háború, és ehhez kapcsolódóan az inflációs és kamatemelési várakozások mozgatják, valamint az amerikai tőzsdéken az AI- és chip-részvények körüli aggodalom is megjelent a devizapiacokon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×