Infostart.hu
eur:
366.09
usd:
321.46
bux:
151939.06
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Magyarország Ügyészsége

Veszélyes állatokkal működtetett magánállatkertet – képek

A hatóság tiltása ellenére.

A vádirat szerint az elkövető korábban engedély nélkül kialakított és a nagyközöség számára megnyitott Érden egy magánállatkertet, amelyben oroszlánokat, pumákat, tarajos sült, sarki rókákat és egyéb állatokat tartott. Ezek közül több is veszélyes, különösen veszélyes és természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok közé tartozott – olvasható a Pest Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Mint olvasható, 2017-ben ellenőrzést tartottak az ingatlanon, majd a szükséges engedélyek hiánya miatt azt bezáratták. Emellett az illetékes hivatal még ugyanebben az évben az oroszlánokat, pumákat, tarajos sülöket el is kobozta.

Az elkövető 2018-ban „állatsimogató” kialakítása érdekében kért és kapott is állásfoglalást a szakhatóságtól. Abban kioktatták, hogy ahhoz milyen okiratokra van szüksége és arra is, hogy oda veszélyes állat nem helyezhető el.

Ezt követően a férfi 2018 áprilisában – továbbra is engedély nélkül, illetve a korábbi hatósági tiltás ellenére – ismét megnyitotta az állatkertet, ahol még ugyanebben a hónapban hatósági ellenőrzést is tartottak. Az ellenőrzés során ismét több oroszlánt, tarajos sült, sarkirókát és más fajta állatokat találtak. Ezen túl 2019-ben, részben természetes szaporulat eredményeként, részben vásárlással további hét oroszlán került a területre.

Az elkövető a szükséges szakhatósági engedélyekkel nem rendelkezett sem az állatok tartására, sem azoknak a nagyközönség részére történő bemutatására.

Az ügyben az Érdi Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Komoly kockázat, ha nem tisztázzák időben a két hivatal hatásköreit – hívta fel a figyelmet Hack Péter jogtudós, az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: kérdés, ki hoz majd döntést, ha vita lesz a szervezetek között. Úgy véli: nagyon jó, hogy nem a kormány mondja meg, ki lesz a jelölt a legfőbb ügyészi pozícióra, de a jelenlegi vitát az ügyészség válsága miatt mielőbb le kell zárni, és az államfőnek olyan személyt vagy akár többet is kell jelölnie, akit a szakma és a parlament is elfogad.

Merre menekülnek az oroszok a háború elől? – Trendek a szakértőtől

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – írja az OTP Ingatlanpont.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×