Infostart.hu
eur:
366.38
usd:
322.15
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Pexels.com

Elképesztő dolgokra derült fény az emberi anyagcseréről

Egyévesen jár csúcsra, 60 éves kortól romlik – állapította meg a témában készült legnagyobb szabású kutatás.

A Science tudományos lapban megjelent tanulmány mintegy 6400 ember adatait vizsgálta, a résztvevők kora nyolcnapostól 95 évesig terjedt, 29 országból származtak.

Az anyagcsere mindazokat a kémiai folyamatokat jelenti, amelyek a szervezetet életben tartják. Minél nagyobb a test – akár az izom, akár a háj tömege miatt –, annál nagyobb energiába kerül a működtetése. Ezért a kutatók a testmérethez igazodva módosították méréseiket, hogy

„kilóról kilóra” hasonlíthassák össze az emberek anyagcseréjét.

Négy fázist különítettek el, az első a születéstől egyéves korig tart, akkor az anyai anyagcseréről a szervezet átáll a sajátra, majd eljut a csúcsteljesítményig, amely 50 százalékkal haladja meg felnőttkori anyagcseréjét.

A második húszéves korig tart, enyhe lassulást mutat, de a serdülőkori változások nem érintik. A harmadik fázisban, 20-tól 60 éves korig stabil, ezután folyamatosan lassul, míg 90 éves korra a középkorúak anyagcseréjéhez képest 26 százalékkal csökken.

„Olyan képet kaptunk, amilyet sosem láttunk korábban. Számos meglepetésre is bukkantunk. A legnagyobb az volt, hogy

egész felnőttkorban nem változik az anyagcsere,

tehát a középkorúak hízása nem írható már a metabolizmus lassulásának számlájára” – idézte a BBC hírportálja John Speakmant, az Aberdeeni Egyetem professzorát, a kutatás egyik részvevőjét.

További meglepetések származtak abból, amit a tudósok nem tudtak kimutatni: se a serdülés, se a várandósság, se a menopauza idején nem változott az anyagcsere.

Az első évben csúcsra járó metabolizmus arra is felhívja a figyelmet, milyen fontos szakasza ez a fejlődésnek, és

a rossz táplálásnak élethosszig tartó következményei lehetnek.

Az anyagcserét kétszeresen jelölt vízzel vizsgálták, erre a hidrogén- és az oxigénatomok nehezebb változatait használták. A jelölt víz útját így nyomon lehet követni a testen át.

A kutatók szerint a változó anyagcsere pontos megismerése sok szempontból segítheti a gyógyítást. Herman Pontzer, a Duke Egyetem professzora szerint az eredmények segítenek megérteni, hogy a rákos daganat másképp terjed-e az anyagcsere változásával, vagy hogy a gyógyszereket a különböző fázisokhoz kell-e alakítani. Arról is vita folyik, hogy a metabolizmust befolyásoló gyógyszerek lassíthatják-e az idős korral járó betegségek kialakulását.

Címlapról ajánljuk
Orosz választások után – Deák András: még nem kényszerült Vlagyimir Putyin markáns fordulatra

Orosz választások után – Deák András: még nem kényszerült Vlagyimir Putyin markáns fordulatra

A kép kettős: magas olajárszinten az orosz lakosságot eddig sikerült pacifikálnia a hatalomnak, de az emberek kezdik érzékelni, hogy az elmúlt évek jólétének lehet, hogy vége, a gazdaság pedig csak stagnál, miközben más nyersanyagexportőr országok most komolyan spórolni tudnak, nyerni a hormuzi válságból. Deák András elemzése az orosz választások után, amely „még kezelhető” helyzetet mutat.

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai-és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×