Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Koronavírus-teszthez szükséges mintavételre készülnek egyetemi hallgatók a győri önkormányzat Kodály Zoltán utcai bölcsődéjében 2020. november 24-én. Elkezdődött az egészségügyi, a szociális, a bölcsődei, az óvodai dolgozók és a pedagógusok gyorstesztelése, amelyben az orvosi, egészségügyi képzésben részt vevők is segítenek kéthetes, fizetett gyakorlat részeként.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Szuperimmunisok is laknak egy olasz faluban

Egy olasz kisvárosban nemcsak hogy a fertőzés után tíz hónappal is ki tudtak mutatni a lakosok véréből antitesteket, de voltak olyanok is, akik esetében azok nem csökkenő, hanem növekvő tendenciát mutattak.

Az olasz Vo' az egyik első, Kínán kívüli helység volt, amelyben az új koronavírus felütötte fejét. Itt következett be az első európai koronavírusos haláleset is. A kutatók nem sokkal az első esetek dokumentálása után kezdtek el kiemelt érdeklődést tanúsítani a város felé. A Velencétől nyugatra fekvő, 3300 lakosú településen ugyanis jó néhány olyan ember is él, akik hosszú hónapokkal megfertőződésüket követően is igen magas antitestszinttel rendelkeznek, írja az NBC.

Különleges védettség

A Padovai Egyetem kutatóinak a londoni Imperial College-dzsal együttműködésben készült tanulmánya szerint a 129 helyi közül, akiknél kilenc hónappal a járvány kitörése után még mindig találhatók antitestek,

16 lakos esetében több mint kétszer annyi antitest mutatható ki vérből, mint tavaly májusban.

Az antitestek emelkedésének lehetséges okai között szerepel a vírussal való ismételt érintkezés. A tanulmány szakértői értékelés alatt áll.

A karantén bölcsője

Vo' polgármestere szerint a vírusok elleni harc a helység történelmének része: a XIV. században a térségbe pestis sújtotta területekről érkezett hajóknak 40 napot kellett errefelé vesztegelniük azelőtt, hogy Velencébe hajózhattak volna. A negyven olasz neve, a quaranta adja a ma már túl jól is ismert karantén kifejezés alapját. A városka ekkor még nem is létezett: kétszáz év múlva alapították, ám alig valaki ismerte egészen 2020. február 21-éig, amikor itt következett be az első, a koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset.

A Padovai Egyetem professzora, Enrico Lavezzo nem sokkal ezt követően érkezett meg csapatával a városba, ahol arra kért engedélyt, hogy a lakosokat folyamatos tesztelésnek vethesse alá. Az elmúlt egy évben három alkalommal ellenőrizte a lakosok antitestszintjét: 2800-an vesznek részt kutatásában a 3300 lakos közül.

"Még november végén, kilenc-tíz hónappal a megfertőződést követően is találtunk antitestet az itteniek vérében, ami a leghosszabb időtartam, amelyet a világjárvány során eddig valaha is kimutattak"

– mondta.

Sok volt a tünetmentes beteg

A szuperimmunis lakosok, akiknek vérében nem csökken, ha nő az antitestek száma, ritkaságnak számítanak. Az, ha sikerül megérteni, pontosan milyen folyamatoknak köszönhetően működik így szervezetük, nagy segítséget jelenthetne a koronavírus elleni harcban is.

"A vakcina a kórokozónak való mesterséges kitettséget jelenti" – mondta Lavezzo. "Olyan, mintha elősegítené a beoltottak immunmemóriáját, így amikor legközelebb kapcsolatba kerülnek a vírussal, gyorsabb és erősebb lehet a válaszreakciójuk."

Érdekesség, hogy a város lakosainak több mint 40 százaléka tünetmentes fertőzésen esett át. A kutatók most a helyi lakosok DNS-ét is vizsgálják, hogy kiderülhessen, abban rejlik-e a titok.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×