Feledékenység, korábbi jól működő képességek elvesztése, elgyengülés – a The Guardian cikke szerint a pszichológusok egyre gyakrabban hallják klienseiket ilyen és ehhez hasonló tünetekre panaszkodni. Haszontalannak, semmirevalónak érzik magukat azok, akik végtelenítve érzik úgy magukat, mintha mikor belépünk egy szobába valamiért, de nem tudjuk, mit is akartunk csinálni.
Átmeneti és érthető állapot
Ez az állapot valójában nem szokatlan és nem is furcsa: aki ezt tapasztalja, nem kell, hogy aggódjon, mert nincs vele semmi baj. "A jelenség teljesen normális reakció arra a tizenkét hónapra, amit magunk mögött tudhatunk" – mondja Jon Simons, a kognitív neurotudomány professzora.
A laikusok által ködös gondolkodásnak nevezett állapot
rossz kognitív funkciók halmaza.
Memóriánk, figyelmünk, problémamegoldó képességünk, teljes gondolkodásunk érintett a jelenségben, melyet eddig összesen két tanulmány taglalt csak a koronavírus kapcsán: az egyiket Olaszországban, míg a másikat Skóciában készítették. Az utóbbi tanúsága szerint az érintettek állapota javult, amikor a tavalyi nyár folyamán enyhültek a korlátozó intézkedések, az élet eddig kicsit hasonlóbb volt a normálishoz, mint az első hullám ideje alatt.
Több ok a háttérben
A jelenségnek nem egyetlen oka van, hanem számos faktor játszik közre benne. Az első az, hogy a korlátozások idején minden ugyanolyan. Az agyat az újdonságok stimulálják, ilyesmiből pedig nem sok jut nekünk mostanában. "Ha semmi sem változik, akkor egy idő után már nem figyelünk annyira" – mondja Loveday, aki szerint már az hatalmas változást jelenthet, ha egy meetingen egy parkban ülve veszünk részt. Ha otthon dolgozunk, érdemes más helyiséget kijelölni munkára, mint amelyikben mindennapi életünk eseményei egyébként is zajlanak, illetve érdemes kicsit átrendezni, változtatni szobáink kinézetét.
Az sem sokat segít, hogy napjaink egybefolynak: ugyanazt csináljuk és ugyanott. Az érzet, miszerint nem is tudjuk, valami a múlt héten vagy a múlt hónapban történt-e velünk, Simons szerint még egy darabig elkíséri majd életünket, mivel emlékeink közt nehezen igazodik el az agy, ha azok mind ugyanolyan környezetben következtek be.
Valószínű, hogy erre az időszakra egy masszaként emlékszünk majd vissza.
A legnagyobb hatást azonban a korlátozott kapcsolatok jelenthetik: az agyunk akkor van igazán elemében, ha mások társaságában töltjük az időt, amire az elmúlt egy évben érthető okokból ritkán adódott esély legtöbbünk számára. A személyes kommunikációnál sokkal megterhelőbb az agynak egy Zoom-hívás: jobban kell figyelnünk, több a zaj, ezáltal agyunkat is jobban leterheljük.
Bennünk kódolt folyamat
Carmine Pariante egy másik vetületre hívja fel a figyelmet: a biológus az érzelmi stresszhez hasonlítja azt, ami agyunkkal történik most.
A járvány érthető módon stresszt kelt bennük, amire agyunk pont úgy reagál, mint kétmillió éve mindig:
jelt ad az immunrendszer és az endokrin rendszer számára, hogy lépjen akcióba. Szívünk gyorsabban dobog, gyulladásos folyamatok indulnak be a testben annak érdekében, hogy ha megharapnának, védekezni tudjunk a bakteriális fertőzés ellen, valamint elkezd szervezetünkben kortizol termelődni – ami bizonyítottan rontja a koncentrációt, a figyelmet és a memóriát.
A jó hír a helyzetben az lehet, hogy túlnyomó többségünk számára mindez csak időszakos tapasztalat lesz. A szakemberek arra biztatnak, hogy amint ez újra biztonságos, a lehető legtöbb élményt gyűjtsük, stimulálva agyunkat. "Mind megtapasztaljuk a gyászt, azt az érzés, amikor úgy érezzük, nem tudunk tovább működni. De ezek a jelenségek irgalmasan átmenetiek, felépülünk ezekből az állapotokból" – mondja Simons.
