Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
A 2020. március 9-i képen Elon Musk, a Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó vállalat vezérigazgatója a SATELLITE 2020 elnevezésű konferencián beszél Washingtonban. Május 9-én Musk Twitteren megfenyegette Kalifornia állambeli Alameda megye hatóságait, hogy elköltözteti a cégnek a Kalifornia állambeli Fremontban fekvő székhelyét és talán az üzemet is, mert a koronavírus-járvány miatt nem adták meg az engedélyt, hogy újraindítsa a gyártást.
Nyitókép: MTI/AP/Jeff Chiu

Fontos megbízást kapott Elon Musk

A szerződés 2,9 milliárd dollárt ér, Jeff Bezos elől szerezte meg az üzletember.

Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Elon Musk SpaceX űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével, az egység két űrhajóst visz majd az égitestre - közölte a hivatal.

A 2,9 milliárd dollár (874 milliárd forint) értékű szerződés a NASA Artemis nevű programjának részét képezi, amelynek keretében legkésőbb 2024-ben ismét űrhajósokat küldenek a Holdra. Ez utóbbi előkészítő lépés lesz a Marsra tervezett jövőbeli küldetésekhez is.

A SpaceX az Amazon internetes áruház alapítójához, Jeff Bezoshoz köthető Blue Originnel, illetve a Dynetics nevű hadiipari vállalkozással versengett a megrendelésért.

"Király a NASA!!" - írta Musk Twitter-üzenetében az amerikai űrkutatási hivatal döntésének közzétételét követően.

A NASA tájékoztatása szerint a SpaceX Starship nevű űrhajójának tágas kabinja lesz két légzsilippel, hogy az űrhajósok holdsétákat is tehessenek.

A távlati célok között szerepel egy teljességgel újrahasznosítható felszálló- és leszállórendszer kifejlesztése a Holdra, illetve a Marsra tartó űrutazáshoz.

A tervezett misszió keretében négy űrhajóst indítanak a NASA Orion nevű űrhajójával Hold körüli pályára, ahol ketten átszállnak a leszállóegységbe, és azzal érkeznek a Föld égi kísérőjének felszínére.

A két űrhajós, akik közül a tervek szerint legalább az egyik nő lesz, nagyjából egy hétig folytat majd kutatást a Hold felszínén, mielőtt visszatér a Földre. A NASA azt tervezi, hogy az Artemis program keretében az első színes bőrű űrhajóst is elviszi a Holdra.

Közel ötven éve nem járt ember a Holdon. 1969 és 1972 között tizenkét amerikai űrhajós szállt le a Hold felszínére.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×