Infostart.hu
eur:
379.6
usd:
321.75
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcináját tartja kezében egy védőruhát viselő egészségügyi dolgozó egy iszlámábádi oltóközpontban 2021. február 3-án. Pakisztánban előző nap megkezdték a lakosság tömeges oltását, amelynek során először az egészségügyi dolgozókat, az idős embereket, majd a katonákat és a rendőröket oltják be. Február 1-jén 500 ezer kínai vakcina érkezett az országba.
Nyitókép: MTI/EPA/Szohail Sahzad

Egy év, és új oltásokra lesz szükség

Szakértők szerint az első generációs vakcinák formulái eddigre el fogják veszteni hatákonyságukat, változtatni kell majd az összetételen.

Epidemiológusok, virológusok és fertőzőbetegség-szakértők értenek egyet abban, hogy legfeljebb egy évig maradhatnak kifejezetten hatékonyak a jelenleg használatban levő koronavírus elleni oltások: ezt követően változtatni kell összetételükön, hogy továbbra is a kívánt hatást tudják majd biztosítani, írja a The Guardian cikke.

Az indok a variánsok megjelenése. Azt már korábban is hangoztatták a kutatók, hogy az egész világon küzdeni kell a SARS-CoV-2 terjedése ellen annak érdekében, hogy el tudjuk törölni a koronavírus jelentette veszélyt: ha valahol nem tesznek eleget ennek érdekében, ott továbbra is új variánsok bukkanhatnak fel, amelyek fertőzőbbek, halálosabbak vagy az oltásnak ellenállók is lehetnek.

A témában 77 kutatók kérdeztek meg 28 országban, a kutatást a People’s Vaccine Alliance szervezte, melynek tagjai közt megtaláljuk az Amnesty Internationalt, az Oxfamet vagy a UNAIDS-et is. A válaszadók kétharmada gondolta úgy, hogy egy évig még működnek az oltások,

egyharmaduk szerint kilenc hónapig fognak csak hatni.

A válaszadók 88 százaléka szerint új variánsok jelentkezése várható annak köszönhetően, hogy sok országban nagyon alacsony marad az átoltottság. A Johns Hopkins Egyetem, a Yale vagy az Imperial College szakértői is véleményt nyilvánítottak a megkérdezettek között.

"Mutációk nap mint nap keletkeznek. Néha egyikük jobb valamiben, mint az előzőek voltak. Ezek a szerencsés variánsok könnyebben terjedhetnek vagy akár ki is kerülhetik a korábbi variánsok általi megfertőződés nyomán kialakult védettséget" - fogalmazott Gregg Gonsalves, a Yale egyetemi docense.

"Ha nem oltjuk be az egész világ népességét, játékteret hagyunk a mutációknak, aminek eredménye olyan törzsek kialakulása lehet, amelyek miatt aztán mindenkinek új oltásra lesz szüksége"

- tette hozzá.

A világon jelenleg elérhető, engedélyezett vakcinák régi és új technológiákat egyaránt alkalmaznak, ami közös bennük, az az, hogy a szegényebb országok jelenleg igen nehézkesen tudnak hozzájuk jutni. Dél-Afrika és Thaiföld például lakosságának egyetlen százalékát sem tudta beoltani, és vannak államok, amelyekben még senki sem kapott vakcinát, miközben az USA és az Egyesült Királyság már népességének negyedét beoltotta legalább egy adaggal, és tartalékot is képez védőoltásból.

A COVAX kezdeményezés igyekszik tenni azért, hogy a szegényebb országok is hozzá tudjanak jutni az oltáshoz: idén ezek népességének 27 százalékát szeretnék immunizálni. Max Lawson, a People’s Vaccine Alliance egyik elnökségi tagja ugyanakkor arra mutatott rá, hogy a tehetős államok nyár végére teljes populációjuk beoltásáról beszélnek. Épp ezért arra biztatják az oltások kifejlesztőit, hogy osszák meg szabadalmaikat annak érdekében, hogy több oltás készülhessen és többeket lehessen azokkal immunizálni.

A fenti interaktív térkép is megmutatja, mekkora lemaradások tapasztalhatók afrikai és ázsiai államok átoltottságában a nyugatiakhoz képest, van ráadásul számos ország, amelyben el sem kezdték az oltási programot, vagy nem szolgáltatnak adatot annak előrehaladásáról. Európa és Észak-Amerika eközben halad előre, egyre több lakosát immunizálva.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×