eur:
397.83
usd:
367.38
bux:
90961.32
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Nyitókép: Hayabusa2.jaxa.jp

Elakadt a szakemberek szava a földönkívüli minták láttán

A vártnál több talaj- és gázmintát gyűjtött a Ryugu aszteroidáról a Hajabusza-2 japán űrszonda – közölte kedden a Japán Űrkutatási Hivatal (JAXA).

„A célunk minimum 100 milligramm volt és azt elértük” – mondta Szavada Hirotaka, a JAXA munkatársa. A kutatónak elmondása szerint elakadt a szava, amikor először nyitották ki a kapszulát és meglátták a benne lévő mintákat. „Nagyon más volt, mint amire számítottam, bőséges mennyiség volt” – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a várakozással ellentétben

nemcsak porszemcse-, hanem gabona- és kavicsméretű mintákat is találtak.

A kedden tartott online sajtótájékoztatón bemutatott fotókon a talajminták sötét kávézacchoz vagy fekete szezámmaghoz hasonlítottak.

Ezek a minták jelentik a Hajabusza-2 hatéves missziójának csúcspontját. Az elmúlt héten érkeztek le a Földre a 300 millió kilométerre lévő kisbolygóról, de a szakértők csak a héten tudták megvizsgálni, mi is valójában a szállítmány.

A szakértők fekete szemcséket láttak a kapszula mintagyűjtő rekeszének alján, amikor elővették hétfőn a konténert. Keddre viszont még több talaj- és gázmintát találtak egy olyan rekeszben, amelybe a Hajabusza-2 tavalyi két talajt érése közül az első alkalmával gyűjtött minták kerültek.

A Hajabusza-2 első landolása során a Ryugu felszínéről, a második alkalmával a felszín alól gyűjtött mintákat, ezeket két elkülönülő rekeszben tárolta a szonda. A második landolás eredményét tartalmazó rekesz tartalmán a következő héten végzik el az elsődleges vizsgálatokat a JAXA szakértői, majd a későbbiek folyamán alaposabban megvizsgálják az anyagot.

A Japánban végzett vizsgálatok után a minták egy részét 2022-től megosztják az amerikai űrügynökséggel (NASA) és más nemzetközi kutatócsoportokkal is további vizsgálatok céljából.

Vatanabe Szej-Icsiro, a JAXA-val együttműködő Nagojai Egyetem tudósa szerint az, hogy a vártnál sokkal több mintát sikerült begyűjteni, azért is nagyon jó hír, mivel így

a vizsgálatok köre kibővülhet.

A Földről 2014-ben útnak indult űrszonda sok millió kilométer megtétele után tavaly kétszer is leszállt az aszteroidára. Az űrszikla felszín alatti kőzetéből úgy tudott mintát venni, hogy fémlövedékkel egy apró mesterséges krátert ütött a talajban.

A minták egy kapszulában, lezárt fémkonténerben érkeztek vissza a Földre, a bolygó mellett elhaladó Hajabusza-2 december 6-án dobta le a kapszulát Ausztrália egy sivatagos területe fölött. A megtalált kapszula két nappal később érkezett meg Japánba, ahol különleges feltételek között, vákuumban nyitották fel, hogy elkerüljék az esetleges szennyeződést.

„Megállapítottuk, hogy a homok nagy részét gázokkal együtt a Ryuguról gyűjtötte a szonda. A Földön kívülről származó minták, melyekről olyan régóta álmodtunk, végre a kezünkben vannak” – mondta Cuda Juicsi, a JAXA Hajabusza-2 projektjének vezetője.

A szakértő hatalmas tudományos mérföldkőnek nevezte a minták sikeres megérkezését.

A kutatókat elsősorban a Ryugu felszíne alól származó minták érdeklik, mert ezeket nem érték az űrből érkező sugárzás és egyéb környezeti tényezők hatásai.

A Ryugu egy C-típusú aszteroida, amelyről a szakemberek úgy vélik, hogy a Naprendszer hajnalán, mintegy 4,6 milliárd éve képződhetett, így olyan szerves anyagokat tartalmazhat, amelyek a földi élet kialakulásához is hozzájárultak, tehát információkkal szolgálhat az élet keletkezéséről.

Címlapról ajánljuk
Törökország-kutató: újabb tüntetések és tömeges letartóztatások várhatók

Törökország-kutató: újabb tüntetések és tömeges letartóztatások várhatók

Törökország-szerte tüntetések robbantak ki, miután vasárnap letartóztatták, majd felfüggesztették hivatalából Isztambul ellenzéki polgármesterét. Ekrem Imamoglut korrupcióval és terrorizmussal gyanúsítják. Egeresi Zoltán Törökország-kutató, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tudományos munkatársa az InfoRádióban elmondta: az események hatására összezárt a teljes török ellenzék, a kormány azonban mindent megtesz majd a demonstrációk leverésére, és akár újabb őrizetbe vételek is lehetnek.

A hirtelen jött meleg miatt találkozik most annyi medvével az ember

Szlovákia különböző régióiban újabb két medvetámadásról számoltak be, amelyek aggasztóan megnövelték a vadon élő állatokkal való találkozások veszélyét. A támadások különböző körülmények között történtek március 21-én, az érintettek mindegyik esetben sikeresen elkerülték a súlyosabb sérüléseket.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×