Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
315.82
bux:
148587.82
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Pixabay

A gyerekek még hónapokig nem kaphatnak oltást koronavírus ellen

Tizenkét év alatti gyerekeken egyáltalán nem tesztelte még egy gyártó sem kísérleti vakcináját: a Pfizer mindössze száz, 12-15 éves gyermekkel kapcsolatos adatot tudott átadni a hatóságoknak, a Moderna pedig a minap jelentette be, hogy megkezdené 12 év fölötti fiatalokon is vakcinájának tesztjét. Könnyen lehet, hogy a következő iskolaév is gyermekeknél alkalmazható oltás nélkül indul majd el.

A gyermekek nem kicsi felnőttek - ez nemcsak gyermeknevelési, hanem immunológiai szempontból is alapvetés, ezért nehéz kérdés az, hogy pontosan mikor juthatnak majd ők is koronavírus elleni oltáshoz. Látszólag minden amellett szól, hogy ez mihamarabb megtörténjen. A kisebbeket nagy általánosságban nem viseli meg annyira a koronavírus, sokkal kevesebb tünettel vészelik át azt, ezeket a szülők nem is feltétlenül azonosítják a betegség jeleként, így hát tünetmentesen vagy kevés tünettel terjeszthetik közösségben a betegséget, amit jó volna megelőzni.

Immunrendszerük azonban nem úgy működik még, mint a felnőtteké, egyes oltások épp ezért jobban, mások pedig rosszabbul működnek esetükben, nyilatkozta Sallie Permar, a Duke University gyermekgyógyász, mikrobiológus és immunológus professzora az NPR amerikai rádióadónak. Permar szerint lehet, hogy eltérő dózissal kell majd őket vakcinázni, de ezt csak kísérletek során lehet majd megállapítani. Véleménye szerint a gyerekek körében nem feltétlenül lesz szükség több tízezres nagyságrendű vizsgálatokra: a felnőtteken végzett tesztek már bebizonyították, hogy az oltások nagyon hatékonyak, azt kell már csak megtudni, a gyerekekben is ugyanezt a hatékonyságot váltják-e ki. Arról, hogy mennyi időbe telhet, mire ezt megtudjuk, nem nyilatkozott már ennyire optimistán.

"Nem tarthat soká, de szeretném biztatni a gyártókat a kísérletek mihamarabbi elindítására. Nincs ok várakozni, de úgy gondolom, jó pár hónap kell, mire megkapjuk a szükséges adatokat a gyerekek vakcinázásához, így valószínűleg

2021 végén lesz elég adat az engedélyezésre

a gyerekeknél való használathoz" - fogalmazott.

Anthony S. Fauci, az amerikai Allergiás és Fertőző Betegségek Országos Intézetének igazgatója szerint januárban kezdődhetnek meg a leghamarabb a gyermekeken végzett tesztek, írja a Washington Post. Szakemberek azonban már hosszú ideje amellett érvelnek, hogy a gyártók vonják be kísérleteikbe a gyerekeket is,

nem kis részben azért, hogy beoltásuk által szüleik, nagyszüleik, dédszüleik és tanáraik, óvónőik is nagyobb biztonságban érezhessék magukat.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Szövetség elnöke, Sally Goza arra is felhívta a figyelmet, hogy ezzel a módszerrel sikeresebb lehet a járványgörbe letörése, illetve arról is beszélt, mekkora hatást gyakorol a pandémia a gyerekekre: átmenetileg elvesztették iskolai, óvodai közösségeiket, barátaikat.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Szövetség épp ezért arra kérte a gyártókat, hogy mihamarabb indítsák el a gyermekek bevonásával végzett teszteket, hogy a következő iskolaévre már nekik is rendelkezésükre állhasson a vakcina.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken

Iránon a befektetők szeme, vegyes mozgások a tőzsdéken

Óvatos hangulatban indult a hét a nemzetközi tőzsdéken, a befektetők figyelme továbbra is a közel-keleti fejleményekre és az olajpiacra irányul. A Hormuzi-szoros újranyitásával kapcsolatos bizonytalanság ismét megdobta az olajárakat, ami az inflációs kockázatokon keresztül a részvénypiacokra is nyomást helyez. Európában vegyesen zárult a kereskedés, az Egyesült Államokban kisebb esésben vannak a vezető indexek, miközben a piac már a hét közepén érkező amerikai inflációs adatra készül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×