Külön forrást kapnak a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatások - hangzott el az Innovációs és Technológiai Minisztérium online konferenciáján.
Külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra az innovációs alapon belül a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló tudományos konferenciáján az innovációs és technológiai miniszter.
"Ha az elmúlt két hónap együttműködési készségét meg tudjuk tartani, akkor a magyar tudomány szárnyalni fog még a mostani szinthez képest is"
- méltatta az eddigi eredményeket Palkovics László.
Beszámolója szerint az utóbbi két hónapban több mint 100 koronavírus-kutatással kapcsolatos projektjavaslat érkezett be, ezek közül 24 támogatásáról döntöttek, 52 projekt döntéselőkészítő fázisba jutott, további 12 pedig döntésre vár.
A járványügyi készültségben is folytatódnak a kutatások, hiszen a vírus velünk maradt - hangsúlyozta a miniszter. Közölte: a NKFIH az innovációs alapon belül külön forrást biztosít a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kutatásokra.
A kutatási projekteket ismertetve elmondta, hogy a projektcsoportok egy része a vírus kontrolljával foglalkozik, mások a vírus jobb megismerésére irányulnak, de folynak kutatások a koronavírus megelőzésével és kezelésével kapcsolatban is. Ezek a projektek a világszínvonalat képviselik – tette hozzá.
Alacsony átfertőzöttség
A konferencián Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt: több vizsgálat igazolta, hogy a korlátozó intézkedések hatásosak és tömeges koronavírus-fertőzés nem lépett fel Magyarországon.
Emlékeztetett, a négy orvosképző egyetem a járvány kezdetétől fogva folyamatosan figyelemmel kíséri a pozitív eseteket. Eddig több mint 60 ezer esetet vizsgáltak. Közlése szerint az eredmények összességében alacsony aktív fertőzöttséget és viszonylag alacsony átfertőzöttségi arányt mutattak.
A rektor beszélt a négy egyetem összefogásával, a KSH szervezésében és az ITM támogatásával végzett reprezentatív felmérésről is. Elmondta, hogy az országos szűrővizsgálatra 17 ezer 787 embert választottak ki reprezentatívan 466 településben és 23 kerületben, akik közül 10 ezer 602-en vettek részt a vizsgálatban. A tesztre csak 14 évnél idősebb, magánháztartásban élőket hívtak be, nincsenek köztük idősotthonokban lakó emberek vagy olyanok, akik például munkásszállón élnek. A vizsgálat elvégzésében több mint 5 ezren segítettek. Kiemelte Pest, Nógrád és Veszprém megyét, ahol 75 százalék felett volt a részvétel a szűrővizsgálaton.
Jakab Ferenc egyetemi tanár, virológus, a koronavírus-kutatási akciócsoport vezetője a legfontosabb eredményeik között említette, hogy a járvány elején megkezdték a vírus izolálását, megvizsgálták annak genetikai állományát. Jelenleg negyven felett van azoknak a mintáknak a száma, amely esetén a vírus teljes genetikai analízisét el tudták végezni.
Kiemelte, hogy jelenleg 400 felett van azoknak a hatóanyagoknak a száma, amelyeket tesztelnek. Ezek jelentős része nem hatékony, de vannak köztük ígéretesek is, amelyek jó eredménnyel tudták csökkenteni a vírus szaporodását. Ezek a vegyületek további vizsgálatokat igényelnek. Ismertetése szerint jelenleg a hatóanyagok tesztelésének mintegy felénél tartanak.
Jakab Ferenc
nagy előrelepésnek nevezte, hogy ki tudják mutatni az ellenanyagot a felgyógyult betegek szervezetében, mert ez a plazmaterápia alapja is.
Röst Gergely matematikus beszámolt arról, hogy a társadalmi kontaktusok követésére indított online kérdőívüket eddig már több mint 400 ezren töltötték ki. Az eredmény ugyan nem reprezentatív, de segít a járvány terjedésének modellezésében. A felmérés alapján a társadalmi kapcsolatokban nagyjából 60-90 százalék közötti kontaktuscsökkenést tapasztalható - mondta.
A fegyelem szerepe
Az új típusú koronavírusról sok mindent megtudtunk, ugyanakkor meg is tanított minket sok mindenre: az egyik legfontosabb, hogy ha nagy a baj, akkor gyorsan tudunk szövetkezni, együtt dolgozni és komoly célokért eredményeket produkálni - mondta el Bódis József felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős záróbeszédében. Az államtitkár megjegyezte, hogy a védekezés eddigi leghatékonyabb eszköze a maszkon és a kézmosáson túl a korlátozó intézkedések és azok betartása, vagyis a fegyelem volt.
Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.
Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.
At its peak, most of the UK could watch as more than 90% of the Sun was covered by the Moon - while a rare total eclipse reached totality in Iceland and Spain.