Infostart.hu
eur:
381.26
usd:
321.45
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

július végére elkészülhet a nemzeti rákellenes program

Július 30-ára végleges formájában is elkészülhet a nemzeti rákellenes program - közölte az Országos Onkológiai Intézet (OOI) szombaton az MTI-vel.

Az OOI azt írta: az elmúlt időszakban a még nem véglegesített programról félrevezető, hamis állítások jelentek meg a sajtóban. Az intézet a közleményben tételesen cáfolta ezeket, köztük azt is, hogy a program "nem foglalkozik túl sokat" az elsődleges megelőzéssel.

Kiemelték, hogy a dokumentum külön fejezetben, hat oldalon tárgyalja az elsődleges megelőzés kérdéseit és a megelőzéssel kapcsolatos teendőket, részletesen kitér a dohányzás és az alkoholfogyasztás elleni küzdelem, valamint a táplálkozási szokások megváltoztatásának fontosságára, valamint a humán papilloma vírus (HPV) elleni oltás fiúgyermekekre való kiterjesztésére.

A program külön hangsúlyt helyez az Európai Rákellenes Kódexben szereplő, a rák kialakulásának kockázatát csökkentő intézkedések erőteljes társadalmi kommunikációjára és megvalósítására. Külön is szorgalmazza a dohányzás és alkoholfogyasztás elleni küzdelem erősítését tájékoztató anyagokkal, a leszokást segítő programokkal, a betegszervezetek bevonásával és médiakampány segítségével - ismertették.

Az intézet közölte: a program alapján elkészített akcióterv első pontja teljes egészében a primer prevenció kérdéseivel foglalkozik.

Emellett az aktualizált anyag egyik fő célkitűzése az onkológiai diagnosztika és terápia további centralizációja: a daganat gyanújának első felmerülésekor soron kívül előírnák a daganatos betegek legalább megyei onkológiai központba irányítását. Ennek révén a betegség gyanújától a diagnózisig és a megfelelő terápiás terv felállításáig eltelő idő maximálisan 2 hétre rövidülne.

Kitértek arra is: a statisztikai adatok szerint az 1950-es évektől 1990-ig folyamatosan és meredeken emelkedett a magyarországi daganatos halálozások száma. Ez a folyamat 1992 után - a gyakoriság változatlan emelkedése mellett - jelentősen lassult, majd 2001 óta megállt, illetve kisebb mértékű csökkenést mutat.

2001-ben az újonnan diagnosztizált daganatos betegek halálozási aránya 46 százalék volt, míg 2015-ben 35 százalékra mérséklődött. A halálozási arány 11 százalékos csökkenése 80 ezer haláleset elkerülését jelenti - írta az OOI, hozzátéve: ez nemzetközi összehasonlításban is jelentős eredmény.

Miután az elmúlt 25 évben sikerült megállítani a daganatos elhalálozások számának emelkedését, az új program célkitűzése a daganatos halálozás 10 százalékos csökkentése 2030-ig - tették hozzá.

A miniszter szakmai javaslatai szerint felújított program 105 oldalon tartalmazza a rákellenes küzdelem minden elemét, a megelőzésen, a szűréseken, a diagnosztikus, terápiás és rehabilitációs lehetőségeken túl a társadalmi szervezetek és a felvilágosítás, oktatás feladatával bezárólag - áll az OOI közleményében.

Címlapról ajánljuk
Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

Nyelvet kell tanulni: keményebb feltételekhez köti a bevándorlást a kormány Ausztriában

A jövőben akár több ezer eurós bírságra is számíthat az a bevándorló, aki félbehagyja az osztrák hatóságok által indított nyelvi tanfolyamot. A Migrációkutató Intézet szerint a kormányzati feltevések alapján 49 ezer diák nem tud részt venni az iskolai tanórákon nyelvi hiányosságok miatt, a kurzusokat pedig tavaly 10 ezer migráns hagyta ott. Az intézkedésről az InfoRádió Dócza Edith Krisztina vezető elemzőt kérdezte.

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Bekezdett a forint

Bekezdett a forint

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az ebből következő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ami arra utalt, hogy a rövid távú pozicionálás és a kockázatérzékelés gyors megváltozása azonnal képes volt új irányt szabni az árfolyamnak. A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×