Infostart.hu
eur:
386
usd:
330.75
bux:
117742.15
2026. január 13. kedd Veronika

Legyőzte a gép az embert a bőrrák felismerésében

Nagyobb arányban ismerte fel a bőrrákot az erre megtanított mesterséges intelligencia, mint a szakorvosok - jelentette be egy nemzetközi kutatócsoport kedden.

A számítógép 95 százalékos, a bőrgyógyászok 86,6 százalékos pontossággal ismerték fel a melanomát, a bőr egy gyakori rosszindulatú daganatát.

Egy német, amerikai és francia orvosokból álló csoport több mint 100 ezer felvételt mutatott a mesterséges intelligenciának, hogy megtanítsa, melyiken látható veszélyes bőrelváltozás és melyik veszélytelen.

A bőrelváltozások észlelésére betanított konvolúciós neurális háló (CNN) 17 ország 58 bőrgyógyászával vette fel a versenyt, amelynek során melanomás és veszélytelen anyajegyek fotóit mutatták a tesztben résztvevőknek.

A dermatológusok több mint felének volt öt évnél nagyobb tapasztalata, 19 százalékuknak 2-5 évnyi, 29 százalékuk kezdő volt, vagyis két évnél kevesebb ideje praktizált.

"A CNN a legtöbb bőrgyógyásznál jobban teljesített" - írta a kutatócsoport az Annals of Oncology című szaklapban.

A dermatológusok átlagosan 86,6 százalékban ismerték fel a bőrrákot a fotókon, a képanalitikában használt CNN sikerrátája 95 százalékos volt.

"Kevesebb melanomát ítélt tévesen jóindulatú anyajegynek, ami azt jelenti, hogy pontosabban érzékel, mint a szakértő ember. A gép ezen kívül kevesebb veszélytelen anyajegyet diagnosztizált tévesen rákos daganatnak, ami azt jelenti, hogy kevesebb felesleges műtétet kellett volna elvégezni" - írta közleményében Holger Haenssle, a Heidelbergi Egyetem tudósa, a tanulmány vezető szerzője.

A bőrgyógyászok teljesítménye javult, ahogy több információhoz jutottak a páciensekről és bőrelváltozásaikról.

A kutatók szerint a mesterséges intelligencia a gyorsabb, könnyebb diagnózist segítheti elő, ami lehetővé teszi a daganat műtéti eltávolítását, még mielőtt az továbbterjedne.

Évente a világon 232 ezer új melanomás esetet diagnosztizálnak, mintegy 55 ezren halnak bele a betegségbe - olvasható a közleményben.

A melanoma a test egyes pontjain - többek között a hajas fejbőrön vagy az ujjakon - nehezen fotózható, ezért ezeket a nem tipikus daganatokat talán nehezebben ismerné fel a mesterséges intelligencia, valamint talán azokat sem találná meg, amelyekről a páciens sem tud.

"Az alapos orvosi vizsgálatnak egyelőre nincs alternatívája" - kommentálta a tanulmányt a szaklapban két ausztrál szakértő, Victoria Mar és Peter Soyer.

A konvolúciós neurális háló (CNN) a kétdimenziós adatok, például képek feldolgozására alkalmas. A neurális hálókban a feldolgozás egymásra épülő rétegekben történik, amelyek a képet apró szegmensenként elemzik, és e folyamat tökéletesítését tanulja meg az algoritmus.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×