Infostart.hu
eur:
377.82
usd:
319.66
bux:
129815.57
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya
Nyitókép: Forrás: Pexels.com (képünk illusztráció)

Finnország gyakorlatilag átállt

Áramtermelésének 95 százaléka tavaly más nem fosszilis erőforrásokból származott, vagyis atom-, szél- és vízerőművek és napkollektorok állították elő.

Finnország áramtermelésének 95 százaléka tavaly más nem fosszilis erőforrásokból származott, vagyis atom-, szél- és vízerőművek és napkollektorok állították elő - ismertette a finn statisztikai hivatal.

Az észak-európai ország áramtermelésben a legnagyobb hányada az atomenergiának van, 38 százalék, amit a szélerő (24 százalék) és a vízerő (17 százalék) követ. Tavaly egyébként a szélenergia első ízben megelőzte a vízenergia arányát. A napenergia - bár kisebb részaránnyal rendelkezik - az utóbbi években jelentős növekedést mutatott.

A 2023-as évhez képest a szél- és napenergia-termelés 37, illetve 61 százalékkal nőtt tavaly, míg a víz- és az atomenergia 6, illetve 5 százalékkal csökkent.

A széntüzelésű hőerőművekben termelt elektromos áram mintegy felével esett vissza éves összehasonlításban, s mindössze egy százalékát adja az ország teljes energiafelhasználásának, amely maga is emelkedett 3 százalékkal, 82,7 terawattórára. Áramigényeinek 96 százalékát Finnország hazai termelésből tudta fedezni. A fennmaradó igény zömét Finnország Svédországból fedezi.

Finnország ugyan törvényben eredetileg 2029. május 1-jét határozta meg a szénkivezetés végdátumának, a kormány azonban bejelentette, hogy már az idén tavasszal megvalósítják ezt, miután bezárták az ország utolsó szénerőműveit.

Címlapról ajánljuk

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Brüsszel új terve miatt robbant a bomba: ingyen pénzt adnának, de van egy csavar

Brüsszel új terve miatt robbant a bomba: ingyen pénzt adnának, de van egy csavar

Az Európai Bizottság egy komoly üzleti reformmal segítené az uniós ipari szereplőket: meghosszabbítaná és kiterjesztené az ingyenes kibocsátási egységek kiosztását az ETS-rendszeren belül, cserébe a vállalatoktól kötelező beruházási vállalásokat várna el. A Handelsblatt uniós tisztviselőktől származó információi szerint a tervek szerint a vállalatoknak a kedvezmény egy jelentős részét kellene a zöld átálláshoz szükséges technológiákba befektetniük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×