Infostart.hu
eur:
379.27
usd:
321.7
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Most már az Arsenal a BL legnagyobb esélyese? – így áll az elődöntő négy csapata

Jól reflektál a Bajnokok Ligája elődöntőjének mezőnye a 2024–2025-es idény erőviszonyaira: az olasz, a francia és a spanyol listavezető, valamint a Premier League második helyezettje maradt versenyben. A párosítás a következő fordulóban Arsenal–Paris Saint-Germain és Barcelona–Internazionale lesz.

Bizonyára mind a négy klub abban reménykedett az új rendszerű főtáblás szakasz kezdete előtt, hogy eljut legalább az elődöntőig, de közülük csak az Arsenal volt a vezető angol fogadóirodák szerint a négy legesélyesebb csapat között. (Manchester City, Real Madrid, Arsenal, Bayern München volt a rajt előtt a favoritok sorrendje.)

A még versenyben lévő négy csapat kapcsán érdemes felvetni, mennyire fontos az alapszakaszbeli teljesítmény, másképpen, abból mennyire lehet következtetni a tavaszi szereplésre. A PSG elrontotta az ősz elejét, csak a 13. helyet csípte meg, „pótvizsgára” kényszerült a nyolcaddöntőért. Igaz, azt nagyon könnyedén letudta a Brest ellen.

A másik három csapat ellenben kiválóan szerepelt, a nyolc körből álló főtáblás szakaszt megnyerő (s egyébként tavasszal éppen a PSG által kiejtett) Liverpool FC mögött a Barcelona, az Arsenal és az Internazionale következett a sorban, mindhárom 19 pontot szerzett a maximális 24-ből.

Talán ezek alapján nem túlságosan meglepő, hogy az Opta szuperkomputer mérései, elemzései alapján szinte azonos az esélye a még versenyben lévő négy csapatnak a folytatásban. Az Arsenal maradt a favorit – kiejtette a címvédőt, a legutóbbi négy idegenbeli BL-meccsét kivétel nélkül megnyerte –, 28,7 százalékkal.

A második legnagyobb esélyt az Inter kapja az elemzőktől, amely először kapott két gólt egy meccsen a sorozatban, szerdán, a Bayern ellen. Az olaszok, akiket Simone Inzaghi egyszer már elvitt a BL-döntőbe, mégpedig 2023-ban, de akkor kikaptak a Manchester Citytől, a versenyben lévő csapatok közül a legsikeresebbek az utóbbi három kiírásban. A fekete-kékek esélyszáma 25,5 százalék.

A PSG kicsit hasonló utat jár, mint az előző kiírásban a végső győztes Real Madrid. Carlo Ancelotti csapata akkor négy Bundesliga-csapattal találkozott, az Union Berlinnel a csoportszakaszban, majd az RB Leipziggel, a Bayern Münchennel és a Dortmunddal tavasszal. Idén a PSG megverte a Manchester Cityt, majd kiejtette a Liverpoolt és az Aston Villát, most pedig következik a számára az Arsenal. Ritka, de nem példátlan, hogy a két csapat találkozott az őszi szezonban is, akkor Mikel Arteta gárdája nyert 2-0-ra az Emiratesben. A PSG esélyét 24 százalékra adják.

Talán meglepő, hogy a négy csapat közül a dortmundi kisiklása ellenére tavasszal nagyszerűen teljesítő Barcelona kapta a legkisebb esélyt, de a katalán csapaté is 20 százalék feletti, 21,8 százalék. Figyelemre méltó, hogy Hansi Flick csapata – az első fordulóban a Monacótól elszenvedett vereség és a szinte már biztos továbbjutóként kezdett dortmundi meccs között – tíz BL-meccsből kilencet megnyert, egyen pedig döntetlent játszott. Még fontosabb, hogy ebben a szakaszban csupán két meccsen nem szerzett legalább három gólt. Ezért is lesz különlegesen érdekes a legjobb védelem (Inter) és a Barcelona támadósorának összecsapása.

Az elődöntős mérkőzéseket április 29–30-án és május 6–7-én rendezik.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×