Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: NASA

Robotgeológust küld a Marsra a NASA

Új Mars-szondát indít az űrbe az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), az InSightot a tervek szerint szombaton lövik fel.

Hat évvel a legutóbbi marsi landolás után robotgeológust küld a NASA a vörös bolygóra, hogy az minden eddiginél mélyebbre ásson, és megmérje a planéta hőmérsékletét.

Az InSight lesz az első, amely a "marsrengések" nyomába ered, valamint a bolygó "reflexeit", vagyis tengelye körüli imbolygását is megvizsgálja, hogy a csillagászok jobban megismerhessék a belső mag méretét és összetételét - közölte Bruce Banerdt, a NASA bolygókutató laboratóriumának vezető tudósa.

Az egymilliárd dolláros (262 milliárd forintos) amerikai-európai misszió elsőként készül a Mars belsejének kutatására,

hogy pontosabb képet kapjon a tudomány arról, hogy keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.

A Mars a Földnél kisebb és földtanilag kevésbé aktív, eredeti felépítését kevésbé rejtik el a gyakori lemezmozgások és más folyamatok, Banerdt szerint ezért a legkorábbi időszakok "ujjlenyomatait" is magán viseli.

Az InSighttal együtt két pénztárcaméretű műhold is elstartol, ezek a felszállás után különválnak és hat héten át kísérik az űrszondát a vörös bolygóig tartó útján.

A két műhold azért készül az űrbe, hogy kipróbálják, lehet-e rajtuk keresztül kommunikálni az InSighttal, amely

a tervek szerint november 26-án landol a vörös bolygón.

Az űrszonda és kísérői helyi idő szerint szombat hajnali 4.05-kor (magyar idő szerint 13.05-kor) startolnak a kaliforniai Vanderberg légi bázisról. Ez lesz a NASA első bolygóközi missziója, amely nem a floridai Cape Canaveralról indul.

A NASA és mások űrjárműveinek 40 százaléka hajtott végre sikeres landolást a Marson, a legelső 1976-ban, a legutóbbi 2012-ben, ekkor kezdte meg a Curiosity marsi munkáját.

Ha a leszállás sikerül, az InSight geofizikai obszervatóriumként kezd működni. Az év vége felé elindítja egy majdnem öt méter mély lyuk fúrását a bolygó talajába, ezt a HP3 (Heat Flow and Physical Properties Package) jelű, német-lengyel gyártmányú szonda végzi majd.

Eközben egy mechanikus kar leválasztja a járműről és közvetlenül a talajra helyezi a rengéseket mérő, európai, főleg francia készítésű szeizmométert, amely a SEIS (Seismic Experiment for Interior Structure) nevet kapta.

A 694 kilogrammos InSight a Phoenix és a Viking marsjárók mintájára épült háromlábú leszállóegység, nem közlekedik, stabilan egy helyben áll.

A tudósok két évnyi munkát terveznek a vörös bolygón, ami egyetlen marsi évnek felel meg.

Mars-misszió indítására csak kétévente, egy néhányhetes időszakban alkalmas a bolygók állása. Az InSight indulását eredetileg 2016 tavaszára tervezték, ám ezt a szeizmométer műszaki hibája miatt el kellett halasztani.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×