Infostart.hu
eur:
354.16
usd:
310.97
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál
Megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét

Megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét

A haifai egyetem kutatói megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét - jelentette a The Jerusalem Post című újság honlapja.

A tudósok hatvan aprócska darabból összerakták, majd megfejtették egy eddig soha nem publikált, titkosírással írt holt-tengeri tekercs szövegét, amely a kumráni közösség sajátos naptárát ismertette.

A szövegből kiderül, hogy a magát Jahad, vagyis Együtt néven jelölő, erkölcsös életet hirdető, fanatikus és a korabeli uralkodó közvéleménnyel szembenálló, Holt-tenger mellett élő csoport

364 napban határozta meg az évet.

A szöveget Esbal Ratszon és Jonathan Ben-Dov professzor fejtette meg egy évig tartó közös munkával, és már csak egy megfejtetlen tekercs maradt.

Az egyetem közleménye szerint a fordítás alapján a csoport négy évszakra osztotta a 364 napos évet, amely különbözött a máig használatos, holdhónapokat használó héber naptártól.

A kumrániaknál héttel és néggyel is osztható számú napból állt az év, és ezért mindig ugyanarra a napra estek az azonos ünnepek. Ezért - szemben a zsidó hagyománnyal - nem kellett rendre döntéseket hozniuk arról, hogy mi történjen, amikor szombatra esik egy adott ünnep.

A szöveg megjelöl két olyan eseményt is, amelyek nem szerepelnek a Bibliában: az új bor és az új olaj napja, amelyek a zsidó savuotot, az új gabona ünnepét követték ötven, illetve száz nappal.

A tekercs arra is fényt derített, hogy szintén megünnepelték az egyes évszakok közötti átmenet napját, a tkufát, ami héberül időszakot jelent. A szerző - valószínűleg a szekta egyik titkosírást is ismerő vezetője - kihagyott több fontos napot a naptárból, amit a margón utólag, egy másik kézírással pótoltak.

A második szentély, vagyis Jézus korából származó mintegy 900, általában héberül írt tekercset a múlt század 40-es, 50-es éveiben fedezték fel a Holt-tenger nyugati partvidékén, a Kumrán melletti barlangokban. Néhány közülük titkosírással íródott, köztük a Haifán frissen megfejtett tekercs is.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×