Infostart.hu
eur:
356
usd:
311.68
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Elhunyt Oláh György Nobel-díjas kémikus

Életének kilencvenedik évében Beverly Hillsben elhunyt Oláh György, a 20. század egyik legmeghatározóbb kémikusa, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja – tájékoztatta Robert Aniszfeld, a Loker Szénhidrogén-kutató Intézet ügyvezető igazgatója Hargittai István akadémikust. Oláh György 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott a karbokationok kutatásában elért eredményeiért.

Oláh György 1927-ben Budapesten született. Tanulmányait a Piarista Gimnáziumban, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen folytatta. Érdeklődése a szerves kémia felé fordult, 1949-ben doktorált. 1954-ben csatlakozott a Magyar Tudományos Akadémia újonnan létrehozott Központi Kémiai Kutatóintézetéhez, ahol szerves kémiai kutatócsoportot alapított.

Oláh György 1956-ban családjával együtt elhagyta Magyarországot. Előbb Kanadában éltek, majd 1965-ban az Egyesült Államokban telepedtek le. 1977-től Kaliforniában élt és dolgozott, ahol a Dél-kaliforniai Egyetem professzora, illetve a Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója volt.

A karbokationok és elektronhiányos részecskék területén elért eredményei új szemléletmódot nyújtottak a szén-hidrogén és szén-szén kötések elektrofil aktiválása során tett alapvető felfedezéseihez, és elméleti alapul szolgáltak új, korszerűbb szénhidrogén-kémiai eljárásokhoz. Az általa kidolgozott módszerekkel vált lehetségessé a karbokationok mint stabil, hosszú élettartamú részecskék előállítása és megfigyelése. A karbokationok kutatásában elért eredményeiért Oláh György 1994-ben megkapta a kémiai Nobel-díjat.

Oláh György a tengerentúlról is folyamatosan tartotta a kapcsolatot a magyar kutatókkal. A Magyar Tudományos Akadémia 1990-ben tiszteleti tagjává választotta. 2011-ben Széchenyi-nagydíjjal tüntették ki világszerte számon tartott és nagyra becsült kémiai kutatásaiért és eredményeiért, azoknak ma már klasszikusnak számító tanulmányokban és könyvekben való közzétételéért, a kémiai tudományok fejlesztése, eredményessége, a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása érdekében végzett tudományos munkásságáért, valamint az új tudósnemzedékek számára példaképül szolgáló életpályájáért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Bendarzsevszkij Anton: Vlagyimir Putyin olyan eszközhöz nyúl, amit 20 éve nem alkalmazott

Szeptemberben parlamenti választásokat tartanak Oroszországban, és a kormánypárt több meglepő húzással próbálkozik. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója az InfoRádióban úgy fogalmazott, abdszurd, hogy Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke nem is szerepel a pártlistán, miközben rákerültek olyanok is, akik részt vettek a háborúban. A szakértő beszélt a többi párt esélyeiről, az oroszországi üzemanyag-ellátási problémákról, Vlagyimir Putyin retorikaváltásáról és a fronthelyzetről is.

42 fok Magyarországon: soha ilyen meleg nem volt még, megdőlt az abszolút rekord

Soha ilyen meleg még nem volt, majdnem húsz éve tartotta a csúcsot a közel 41,9 fok. Most sajnos meglett a 42 fok Szécsényben, és a budapesti abszolút rekord is megdőlt, Lágymányoson 41,0 Celsius-fokot mértek ma. De ezek a számok estig még tovább nőhetnek, ami biztos: ez az eddig valaha volt legmelegebb nap Magyarországon.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×