Infostart.hu
eur:
355.59
usd:
311.34
bux:
139892.19
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Még durvább lehet a klímaváltozás hatása

A klímaváltozás miatt jóval magasabbra emelkedhet a tengerek szintje, mint azt eddig vélték - derült ki egy új amerikai kutatásból.

A Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a tengerfelszín mostani hőmérséklete nagyjából megegyezik a legutolsó interglaciális, azaz két jégkorszak közötti melegebb időszakéval, amikor azonban a tengerek szintje a jelenleginél 6-9 méterrel is magasabbak voltak.

"Aggodalomra ad okot ez a trend" - fogalmaztak a tanulmány készítői, akiknek vezetője Jeremy Hoffman volt az Oregon Állami Egyetemről. A kutatáshoz a tudósok 83 különböző helyről származó tengeri üledékmintát vizsgáltak meg. Minden mintát az 1870 és 1889, valamint 1995 és 2014 között rögzített adatokkal vetettek össze.

Az utolsó interglaciális időszak 129 ezer évvel kezdődött és 116 ezer évvel ezelőtt ért véget. A korábbi feltételezések szerint az akkori klíma nagyjából olyan meleg, vagy kissé melegebb lehetett, mint a mai, ezért a korszakot gyakran referenciaként használják a különböző globális klímamodellekhez, hogy megértsék, miként reagál a tengerszint a melegedésre.

A vizsgálat feltárta, hogy már a legutolsó interglaciális korszak kezdetén, 129 ezer évvel ezelőtt az óceánfelszín hőmérséklete igen hasonló volt az 1870 és 1889 közötti átlaghoz. Ugyanakkor a melegedés tetőzésekor, 125 ezer évvel ezelőtt a tengerfelszín hőmérséklete "megkülönbözhetetlen" volt az 1995 és 2014 közötti átlagtól.

A tanulmány szerint a tengerek szintje hosszú távon tovább emelkedhet az ember által okozott klímaváltozás miatt - mondta Andrew Watson, az angliai Exeteri Egyetem tudósa, aki maga nem vett részt a kutatásban.

"A jó hír az, hogy szerencsével csak lassan fog emelkedni a tengerszint, vagyis lesz időnk alkalmazkodni a változáshoz. Rossz hír viszont, hogy az összes jelenlegi part menti városunkat el fogja árasztani a víz" - hangsúlyozta.

Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének (IPCC) előrejelzése szerint a tengerek szintje 2100-re egy méterrel fog emelkedni, amennyiben nem korlátozzák a szénkibocsátást.

Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×