Infostart.hu
eur:
355.97
usd:
312.41
bux:
140645.85
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Így dolgoztak a Teréz körúti helyszínelők

A szagazonosításban és az agyhullámok vizsgálatában léphet előre a kriminalisztika a következő években – mondta Korinek László kriminológus az InfoRádió Szigma – A holnap világa című magazinműsorában.

Tovább folytatódhat a kriminalisztika fejlődése, mivel épít más társtudományok eredményeire – hangsúlyozta Korinek László, az MTA rendes tagja az InfoRádió Szigma – A holnap világa című magazinműsorában.

A kriminológus két területet említett. Az egyik a szagazonosítás. Bár az ember orra nem annyira fejlett, mint a kutyáé, de gépekkel majd precízen meg lehet határozni, hogy kihez tartoznak bizonyos szagok.

Sokat várnak az agyhullámok vizsgálatától is. A mostani hazugságvizsgáló gépek ugyanis nem megbízhatóak, de ahogy egyre több agyhullámot tudnak azonosítani, nagy áttörés várható tíz éven belül – fejtette ki.

Korinek László beszélt a Teréz körúti robbantás helyszínén végzett munkáról is. A helyszínelők a bűnügyi helyszínen begyűjtötték a mintákat, amelyekből következtetést lehetett levonni. A döntő nyom a DNS volt.

„Modellezték az elkövető mozgását. Lehetett tudni, hogy a hátizsákon és robbantószerkezeten maradhattak DNS-nyomok. Ahol az elkövető állt, ott több DNS-mintázat is lehetett. Az volt a nyomszakértők nagy bravúrja, hogy ki tudták választani, ezek közül melyik az övé, és hogy ez melyik emberhez tartozik” – mondta a kriminológus a szeptember 24-i robbantásról, amelyben két rendőr sérült meg.

Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×