Infostart.hu
eur:
356.14
usd:
312.63
bux:
140851.81
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Fordulat a zikaláz kezelésében!

Egy amerikai kutatócsoport sikerrel tesztelt egereken egy olyan antitest-terápiát, amelynek továbbfejlesztett változata védelmet nyújthat a méhen belül azoknak a babáknak, akiknek édesanyja zikavírussal fertőződött a várandósság idején.

A szakemberek olyan páciensek vérsejtjeinek felhasználásával dolgozták ki az antitest-terápiát, akik a közelmúltban fertőződtek meg, majd sikeresen legyőzték a vírust - írta a BBC News.

A Nature című tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint az egereken végzett kísérletekben a kezelés hatására jelentősen csökkent az anyaállat vérében keringő és a méhlepényen keresztül az utódhoz eljutó zikavírusok mennyisége.

A terápiával kezelt nőstények kicsinyeinek születésekor kisebb mértékben volt károsodott a placenta és a világra jött egerek nagyobbak voltak, mint a terápiában nem részesült anyaállatok kicsinyei.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy évekig tartó tesztelésekre lesz szükség annak kiderítésére, hogy a módszer biztonsággal és hatékonyan használható-e a zikavírussal fertőzött várandós nőknél. Addig is, más kutatók a zikavírus elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak.

Laura Rodrigues, a London School of Hygiene and Tropical Medicine munkatársa szerint egy zikavírussal fertőzött nőnek jelenleg nincs lehetősége kezelésre.

"Még ha egy nap a kezünkben is lesz egy vakcina, amely védelmet nyújt a zikavírus ellen, mindig lesznek, akik megfertőződnek. Számukra pedig egy ilyen antitest-terápia lehet a segítség" - tette hozzá a szakember.

A szúnyogok terjesztette zikavírus Közép- és Dél-Amerikában a legelterjedtebb és különösen a terhes nőkre veszélyes, mivel mikrokefáliát, vagyis kóros kisfejűséget okozhat a magzatnál. A mikrokefáliás csecsemők szokatlanul kis koponyával születnek, ez később akadályozza a mentális fejlődésüket.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint továbbá szilárd tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy a zikavírus Guillain-Barre-szindrómát, egy ritka idegrendszeri betegséget is okozhat, amely felnőtteknél ideiglenesen bénulást idézhet elő.

Címlapról ajánljuk
Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

Hőhullám: utolsó figyelmeztetés a kormánytól, országos körkép áramról, vízről, közlekedésről

A hőhullám utolsó napja felhőszakadásokkal, viharos széllel ér véget. Szerda éjfélig van érvényben a hőségriasztás legmagasabb, harmadik fokozata, késő estére 8-10 fokkal csökken a hőmérséklet – közölték a kormany.hu oldalon.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×