Infostart.hu
eur:
355.72
usd:
312.58
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

Kincsre bukkantak a plébánia udvarán

Környén, a plébánia udvarán feltárták a település alatt lévő római kori erőd, Quirinum kapujának tornyát - közölte az ásatást vezető régész.

Szabó Ádám, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársa elmondta, célzottan keresték a most megtalált tornyot, ugyanis 2013-ban már előkerült az építmény párja. A két torony fogta közre az erőd kapuját.

A tornyokat négy méter vastag alapozással készítették, faragatlan terméskő közé oltatlan meszet szórtak, majd vízzel meglocsolták. Az oltott mész összefogta a köveket, így rövid idő alatt szilárd falburkolatot alakíthattak ki. A fal külső oldalát faragott követtel borították, ehhez korábbi épületek, szobormaradványok szabályos köveit is felhasználták.

Szabó Ádám hozzátette, a Magyar Nemzeti Múzeum az 1930-as évek vége óta folytat tervszerű ásatásokat a területen. A most előkerült pénzérmék is alátámasztják, hogy az erődöt a 360-as években építhették, száz évvel a római birodalom bukása előtt.

Quirinum első falait és bástyáit akkor találták meg, amikor a halastavat leengedték. A falak zavarták a halgazdaságot, ezért fel akarták robbantani a maradványokat. A lelet értékét felismerve a község akkori főjegyzője értesítette a Magyar Történeti (ma Nemzeti) Múzeumot, melynek munkatársai megakadályozták a további pusztítást.

Az azóta végzett kutatások alapján kiderült, a Pannóniában épült tíz, úgynevezett belső-erőd közül a környei a legnagyobb, a falak több, mint 90 ezer négyzetméternyi teret fogtak közre. Az erődön átfolyt az Által-ér, a létesítményben sok állatot tartottak.

A létesítmény nagy kiterjedése ellenére a belső-erődök közül a ásatásra a legkedvezőtlenebb, mert a falu teljesen ráépült a római romokra, így egybefüggő feltárás nem végezhető - ismertette Szabó Ádám.

A római falak az 907-es bánhidai csata idején még álltak, erről számolt be Kézai Simon a Gesta Hungarorum-ban; "Ezt a Szvatoplukot azután a magyarok... váratlan rajtaütéssel a Rákos folyónál, Bánhida mellett egy bizonyos városban, melynek még most is állnak romjai egész hadseregével együtt megsemmisítették... E város romjai még ma is láthatók".

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×