Infostart.hu
eur:
355.73
usd:
312.38
bux:
0
2026. július 2. csütörtök Ottó

Életveszélyben énekelni kezdenek a kék cinegék

Életveszélyben is elkezdenek énekelni a kék cinegék, ráadásul a tojók is - állapították meg bécsi szakértők.

A Journal of Ornithology című szaklapban bemutatott tanulmány szerint először sikerült bizonyítani, hogy a nőstény kék cinegék is énekelni kezdenek, ha ragadozó madár fenyegeti őket jelenlétével. Korábban a tudomány azt feltételezte, hogy a madarak éneke elsősorban a társkeresést vagy a versengést szolgálja.

Sokáig úgy vélték, hogy elsősorban a hímek dalolnak, a tojók ritkábban hallatják hangjukat. A kék cinege esetében azonban mindkét nemnél többféle éneklési minta is megfigyelhető, ami arra utal, hogy daluk nemcsak a párkeresésnél és rivalizálásnál kap szerepet.

Herbert Hoi és Katharina Mahr, a Bécsi Állatorvosi Egyetem Konrad Lorenz Összehasonlító Viselkedéskutató Intézetének munkatársai ragadozók - karvalyok és erdei siklók - utánzatát helyezték ki a kék cinegék közelében, hogy valamilyen reakciót váltsanak ki a fészekalját felügyelő állatokból.

A tojók énekelni kezdtek a ragadozó láttán, daluk ereje megközelítette a szintén a közelben tartózkodó hímét.

Mindkét nem tagjai csak a ragadozó madárra reagáltak, az erdei siklóra nem. A tudósok szerint ennek az az oka, hogy míg a karvaly a kifejlett madarakra is veszélyt jelent, a sikló csak a fészekalját támadhatja meg.

Azt, hogy a kékcinege-tojók is énekkel és figyelemfelkeltéssel reagáltak a ragadozók közelségére, a kutatók azzal magyarázzák, az állatok ezzel jelzik, hogy észrevették a ragadozót és képesek, illetve készek a menekülésre. Az ének azonban lehet egyszerűen a stressz által kiváltott hormonfüggő inger, ahogy azt Konrad Lorenz orvosetológus azt korábban leírta.

A szakértők kizárták annak lehetőségét, hogy a tojó dala segélykérés. Több megfigyelt esetben jelen volt a kísérlet során a hím is, és a két madár együtt énekelt. Elképzelhető, hogy ezzel fejezik ki kölcsönösen bátorságukat, ami erősíti a pár összetartozását.

Címlapról ajánljuk

Nem kell mindenhová szülészet - Velkey György János az Arénában

Nem kell mindenhová szülészet, mert nem tudjuk fenntartani - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese. Velkey György János ugyanakkor fölösleges indulatokat keltő, provokatív kérdésnek tartja, hogy be kell-e zárni kórházakat vagy kórházi osztályokat. Szerinte inkább okos átszervezésre van szükség.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×