Infostart.hu
eur:
353.69
usd:
308.65
bux:
0
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Cáfolta Stephen Hawking világvégejóslatát egy tudós

Cáfolta Stephen Hawking világvégéről szóló jóslatát egy neves spanyol tudós, Rafael Yuste azt mondta, brit kollégája nem tudja, mit beszél, amikor az emberiség bukását jövendöli a tudomány és a technika szerinte veszélyesség váló fejlődése miatt.

A New York-i Columbia Egyetem neurológusa egy chilei rádió adásában fejtette ki véleményét a Hawking által mondottakról, miszerint az emberiség a maga ellensége, és saját pusztulását idézheti elő egy nukleáris háború, a globális felmelegedés, a géntechnika által létrehozott vírusok vagy épp a tudomány és a technológia fejlődésének jelenlegi iránya miatt.

A világhírű brit asztrofizikus a BBC sugárzásra váró előadássorozatában, amelyből a brit közszolgálati műsorszóró kedden ismertetett részleteket, azt mondta, ezer-tízezer éven belül katasztrófa következik be a Föld számára.

"Nincs elég ismeretünk ahhoz, hogy kijelenthessünk ilyen dolgokat" - állította a Radio Cooperativa szerdai műsorában Rafael Yuste, aki mintegy száz kollégájával, köztük Nobel-díjas tudósokkal az ötödik nemzetközi jövőkonferencián vesz részt a chilei fővárosban a héten.

Hawking a mesterséges intelligencia ellenőrizhetetlenné válását is a veszélyek közé sorolta. "Nem tudunk eleget az emberi agyról ahhoz, hogy ennyire közvetlen módon egy számítógéphez hasonlítsuk, és azt jövendöljük, hogy a komputerek átveszik majd az agy szerepét" - hangoztatta a spanyol neurológus, az emberi agynak, "az evolúció legtökéletesebb szerkezetének" a működését a legmodernebb technológiákkal feltérképező BRAIN projekt kezdeményezője.

Úgy véli, a mesterséges intelligencia sohasem válhat teljesen függetlenné az emberitől. "Lehetséges, hogy az emberi intelligencia döntően függ a biológiai környezettől, amelyben létrejön, ez esetben pedig nem is lehet másolni" - részletezte.

"A tudomány és az orvoslás történetében egyik siker követte a másikat, ami lehetővé tette, hogy az emberiség megszabaduljon atavisztikus gyökereitől. Az embert sújtó betegségek nagy részét már kezdjük gyógyítani. Ugyanígy lesz az aggyal is" - mondta Rafael Yuste, aki szerint a további haladás nem az emberiség végét, hanem épp ellenkezőleg, egy új kezdetet jelent majd.

Címlapról ajánljuk
Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására. Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban egyebek mellett arról beszélt, mire kellene jobban odafigyelnünk, milyen praktikákkal lehet spórolni és a szürkevíz hasznosításának előnyeire is kitért.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Tisza-kormány: sorra jönnek az új bejelentések az állami vezetői posztokról, érkezik egy új támogatás

Tisza-kormány: sorra jönnek az új bejelentések az állami vezetői posztokról, érkezik egy új támogatás

A Magyar Péter vezette kormány csütörtökön is számos intézkedést jelentett be: részletezték a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, amely mintegy 400 ezer rászoruló gyermeket érint, és két részletben – augusztusban és novemberben – érkezik a családokhoz. Kármán András pénzügyminiszter a NAV új vezetéséről, aminiszterelnök pedig a költségvetés-tervezés átalakításáról beszélt, emellett döntés született az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról is. Több személyi változás is történt a belügyi és rendvédelmi szervek élén, miközben az egészségügyben várólista-csökkentő programot és a kórházi kamerák használatának szigorítását jelentették be. A debreceni Semcorp-ügy és a rendkívüli hőség miatti vízhiány kezelése szintén a nap kiemelt témái között szerepelt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×