A préripockok is megvigasztalják egymást
A préripockok megvigasztalják egymást a bajban, mint a csimpánzok vagy az emberek. Kutatók első ízben figyelték meg rágcsálóknál az empátiát és a vigasztaló magatartást - számolt be róla a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.
Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején
Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra
Tisza-kormány: sorra jönnek az új bejelentések az állami vezetői posztokról, érkezik egy új támogatás
A Magyar Péter vezette kormány csütörtökön is számos intézkedést jelentett be: részletezték a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást, amely mintegy 400 ezer rászoruló gyermeket érint, és két részletben – augusztusban és novemberben – érkezik a családokhoz. Kármán András pénzügyminiszter a NAV új vezetéséről, aminiszterelnök pedig a költségvetés-tervezés átalakításáról beszélt, emellett döntés született az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról is. Több személyi változás is történt a belügyi és rendvédelmi szervek élén, miközben az egészségügyben várólista-csökkentő programot és a kórházi kamerák használatának szigorítását jelentették be. A debreceni Semcorp-ügy és a rendkívüli hőség miatti vízhiány kezelése szintén a nap kiemelt témái között szerepelt.
Kész, vége: örökre elpusztult Rózsa Sándor legendás búvóhelye, gyászol a magyar település
Végleg elpusztult az ásotthalmiak egyik legismertebb kultúrtörténeti emléke, a Rózsa Sándor fájaként ismert idős tölgy. A hírt közösségi oldalán jelentette be Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere, aki szerint egy jelentős ág letörése tette egyértelművé, hogy a famatuzsálem már nem menthető.
On the Strait of Hormuz, BBC finds seized ships and shark fishermen as uneasy calm returns
The BBC travels to the city of Bandar Abbas - the first international journalists to visit the Iranian side of the strait.








