Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Egzotikus részecskét figyeltek meg a nagy hadronütköztetőben

Újfajta, öt kvarkból álló egzotikus részecskét figyeltek meg az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) nagy hadronütköztetőjének (LHC) szakemberei.

"A pentakvark nem egyszerűen egy új részecske" - fogalmazott a CERN által kedden közzétett közleményben Guy Wilkinson, a nagy hadronütköztető LHCb kísérletének vezetője, hozzátéve, hogy az öt kvarkból álló részecskében olyan módon kapcsolódnak össze a kvarkok - az elemi részecskék -, amelyet eddig még soha nem sikerült megfigyelni a részecskefizikai kísérletek elmúlt több mint öt évtizedében.

Az anyag összetételéről szóló ismereteket 1964-ben forradalmasította Murray Gell-Mann. Az amerikai tudós feltételezte, hogy a barionok - amelyek csoportjába a protonok és a neutronok is tartoznak - három kvarkból állnak, míg egy másik csoport, mezonok pedig kvark-antikvark párokból. Murray Gell-Mann 1969-ben Nobel-díjat kapott munkájáért. A kvarkmodell szerint egyéb állapotok is előfordulhatnak, ilyen a pentakvark, amely négy kvarkból és egy antikkvarkból áll. A pentakvarkok létezésére azonban mindeddig nem találtak perdöntő bizonyítékot - emlékeztetett a CERN.

Az LHCb kutatói a Lambda b nevű barion más részecskékre való lebomlását figyelték meg a detektorban. A vizsgálatból kiderült, hogy a folyamat során olykor köztes állapotok is fennálltak, ezeket a szakemberek Pc(4450)+ és Pc(4380)+ állapotoknak neveztek el. "Minden lehetőséget megvizsgáltunk ezekre a jelekre vonatkozóan, és végül arra jutottunk, hogy kizárólag pentakvark-állapotokként magyarázhatók" - mondta Tomasz Skwarnicki, az LHCb fizikusa. A Syracuse-i Egyetem kutatója szerint a megfigyelt pentakvark két u-, egy-d-, egy c-kvarkból és egy anti c-kvarkból állt.

Az áprilisban újraindított nagy hadronütköztető az elmúlt két évben átfogó modernizáláson esett át, amely során jelentősen megnövelték a teljesítményét. A tudósok ettől többek közt azt remélik, hogy az ütközések nyomán bizonyítékot találnak a sötét anyag létezésére és információkat szereznek annak összetételéről.

A következő feladat annak megfigyelése lesz, hogy a kvarkok miként kapcsolódnak egymáshoz a pentakvarkon belül. "Lehet, hogy szorosan, de lehet, hogy lazán, egyfajta mezon-barion molekulát alkotva" - mondta Li Ming-csang, az LHCb kutatója.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×