Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Ordítva párosodnak a hím koalák

A koalák szerelmi életét kutató tudósok szerint a hím példányok hangos bömböléssel igyekeznek elkerülni az egymás közötti konfliktusokat párzási időszakban.

Bill Ellis, a Queensland-i Egyetem kutatója és ausztrál, japán, valamint amerikai kollégái az ausztráliai Rockhampton közeli St. Bees-sziget vadon élő koaláinak eddig ismeretlen belső csoportszerkezetét vizsgálták, eredményeiket a PLOS ONE szabad hozzáférésű tudományos folyóiratban jelentették meg - írta a phys.org internetes portál.

A tudós elmondása szerint ellentétben az emberekkel, akik többnyire vita közben emelik fel a hangjukat, a hím koalák a konfrontáció elkerülése érdekében hangos bőgéssel tudatják vetélytársaikkal jelenlétüket szaporodási időszakban.

Egymás hangjából ugyanis képesek megállapítani melyikük a nagyobb, így a kisebbek tudják kit érdemes elkerülniük. A bömbölést egyben arra is alkalmazzák, hogy elnyerjék a nőstények tetszését - magyarázta a kutató.

Bill Ellis szerint a koalák csoportjainak szerkezete, az állatok párkeresési viselkedése annak ellenére is kevéssé kutatott terület, hogy egyébként széles körben ismert, sokak figyelmét felkeltő, karizmatikus fajról van szó.

"Azt gondoltuk, hogy a párzási időszakban a hím koalák többet fognak verekedni, ehelyett azt találtuk, hogy bőgéssel próbálják csökkenteni a társaikkal való fizikai konfrontáció lehetőségét" - hangsúlyozta a tudós.

A viselkedési forma segítségével elkerülhető a hímek közvetlen erőszakba torkolló versengése, miközben a nőstények odacsábításával nő a nemek közti találkozások aránya. A kutatók emellett azt is megfigyelték, hogy a nőstények több időt töltenek együtt a párzási időszakban a fák tetején, mint általában.

A tudósok műholdas nyomkövetővel ellátott nyakörvek segítségével figyelték a vadon élő koalák egymással való viselkedését. Olyan, egyébként nehezen követhető részleteket sikerült így megfigyelni, mint hogy a nőstény koalák az éjszaka közepén több száz métert tettek meg, hogy találkozzanak a hímekkel - mondta el Bill Ellis.

A kutató elmondása szerint arra jutottak, hogy a hímek közti közvetett versengés, a nőstények párválasztása és a nőstények közötti feltételezett verseny mind a koalák közti nemi szelekciót szolgálja. A következő lépés így az lehet, hogy megpróbálják a születő utódok vizsgálatával kideríteni, hogy mely párválasztással kapcsolatos viselkedési formák bizonyultak a legeredményesebbek.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Szakértő: a Velencei-tóról dönteni kell

Nehéz lenne még ezen a nyáron dönteni a Velencei-tó helyzetének rendezéséről, de lenne min változtatni – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója, aki szerint az is katasztrófa, ahogy sokszor hozzáállunk a helyzethez, miközben fel kellene készülni a tó vízállásának drasztikus változásaira.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×