Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Mesterséges izomszövet - hagymából

Aranyozott hagymasejtekből készítettek mesterséges izomszövetet tajvani kutatók.

A Tajvani Nemzeti Egyetem gépészeti tanszékének professzora, Si Ven-pin vezette kutatócsoport az első hagymasejtalapú izomzat prototípusát a hagyma külső héja alatti felhámsejtek vékony, átlátszó rétegéből készítette - olvasható az Applaid Physics Letters, az amerikai Fizikai Kutatóintézet folyóiratában közzétett tanulmányukban.

Ez az első olyan mesterséges izom, amely képes megfeszülni, összehúzódni, különböző irányban elhajolni attól függően, hogy mekkora feszültséget vezetnek bele. A kutatók korábban már próbálkoztak mesterséges izomzatot létrehozni különféle polimerekből, ezek képesek voltak összehúzódásra és megfeszülésre, de nem voltak képesek hajlásra.

A tajvani szakemberek a felhámsejteket fagyasztva szárították, hogy kivonják belőlük a hemicellulózt, egy fehérjét, amely a sejtfalat merevvé teszi. Majd bevonták arannyal és feszültség alá helyezték. Attól függően, hogy mekkora volt a feszültség, összehúzódtak vagy megnyúltak a hagymasejtek, úgy mint az izom. Amikor a sejtek összehúzódtak vagy megnyúltak, a sejtek teljes hossza képes volt a hajlásra.

"Az arany elektródák és a hagymaizomzat is biokompatibilis anyag, így ezt a technológiát felhasználhatjuk orvosbiológiai beavatkozásokra" - mondta Si professzor a Los Angeles Times című amerikai napilapnak. Si szerint az ilyen mesterséges izomzatot a jövőben felhasználhatják a robotok építésében.

Csen Csien-csun, a kutatócsoport tagja a CNA tajvani hírügynökségnek elmondta, hogy a hagymasejtek felhasználásának ötlete a mesterséges izom megalkotásához még abból az időből ered, amikor középiskolás éveiben hagymasejteket vizsgált mikroszkóp alatt.

Címlapról ajánljuk
Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Sokk az amerikai demokrata körökben: nyomul a radikális baloldal

Az Egyesült Államokban tovább erősödik a Demokrata Párt baloldali szárnya. A coloradói és két másik előválasztásokon több, a pártvezetés által támogatott politikus is vereséget szenvedett, ami az elemzők szerint azt jelzi: a New York-i szocialista polgármester, Zohran Mamdani sikere országos politikai hullámot indított el.

Magyar Péter magányos

Magányosan a hatalom csúcsán – ezzel az elgondolkodtató üzenettel tette közzé legfrissebb személyes fotóját Magyar Péter. A miniszterelnök az Országházban készült felvétel mellé fűzött vallomásában a kormányzati létet kísérő súlyos terhekről, a felelősség némaságáról és a parancsnoki híd magányáról írt.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×