Az intézet adatai szerint az arktiszi jégtakaró ezen a télen február 25-én, 14,54 millió négyzetkilométerrel érte el legnagyobb kiterjedtségét. Ez 1,1 millió négyzetkilométerrel kevesebb az 1981 és 2010 közötti évek átlagánál, és 130 ezer négyzetkilométerrel marad el a korábbi, 2011-es mélyponttól.
Ráadásul a maximum 15 nappal korábban következett be, mint a 20 év átlaga, amely március 12-re esett. A jégtakaró különböző időpontokban éri el maximális kiterjedtségét, a legkorábbit - február 24-ikét - 1996-ban jegyezték fel, de 2010-ben például április 2-ikára esett a csúcs.
Az idei negatív rekordot elsősorban annak tulajdonítják a kutatók, hogy Alaszka és Oroszország egyes vidékein szokatlanul enyhe volt a február.
Az NSIDC kutatói szerint megeshet, hogy az elkövetkező két-három héten, a végleges tavaszi olvadás előtt még ismét növekedésnek indul az arktiszi jégtakaró, de az valószínűtlen, hogy nagysága meghaladja a február 25-i - eddigi idei - csúcsot.
Nemzetközi tudományos szervezetek egybehangzó mérései szerint 2014 a legmelegebb esztendő volt a feljegyzések 1880-as kezdete óta.
Megpofozott egy rendőrt egy magyar nő Bécsben







