Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Õsi pattintott kőeszközre bukkantak Oregon állam keleti részén

Õsi pattintott kőeszközre bukkantak régészek Oregon állam keleti részén, egy sivatagos területen fekvő sziklamélyedésben. A lelőhely akár Észak-Amerika nyugati térsége legkorábbi emberlakta helyszínének is bizonyulhat.

Patrick O'Grady, az Oregoni Egyetem régésze és a feltárás vezetője elmondta, hogy a Rimrock Draw sziklamélyedést egyelőre még nem tárták fel teljesen. A kőkaparót narancs achát kőzetből pattintották, ez a kőzet nem szokványos Oregon állam keleti térségében. A tárgy mintegy 20 centiméter mélyen feküdt egy vulkáni hamuréteg alatt. A hamu a St. Helens-hegy 15 800 évvel ezelőtti kitöréséből származhat.

Scott Thomas régész szerint, amennyiben a lelőhely kora valóban azonos a lelet korával, abban az esetben ez lehet a legősibb észak-amerikai lelőhely a Sziklás-hegységtől nyugatra. A 3,6 méterrel a földfelszín alatt talált eszköz így korábbi lehet az úgynevezett Clovis-kultúra tárgyi emlékeinél is, amelyet évtizedeken keresztül az első Ázsiából Észak-Amerikába vándorolt emberek kultúrájának gondoltak. A Clovis-kultúra körébe tartozó legkorábbi leletek mintegy 13 ezer évesek.

Patrick O'Grady hozzátette, hogy a nyáron folytatni szeretnék az ásatást, és kíváncsiak, vajon az egész területet befedi-e a vulkáni hamu.

Donald K. Grayson, a Washingtoni Egyetem régészeti professzora szerint viszont a tudományos közélet szkeptikus lesz a felfedezéssel kapcsolatban.

"Senki nem fogja elhinni ezt, amíg nem bizonyítják, hogy nem volt törés a hamu rétegében, és a lelet nem kerülhetett egy a felszínhez közelebb fekvő rétegből sokkal mélyebbre, illetve ha nem publikálják eredményeiket meggyőző módon. Egészen addig kizárólag határtalan szkepticizmussal fogják fogadni" - hangsúlyozta a tudós.

A régészprofesszor szerint a tudósok általában két amerikai lelőhelyet fogadnak el a Clovis-kultúránál régebbinek. Az egyik a Paisley-barlang, amely mintegy 100 kilométerre északkeletre fekszik a mostani lelőhelytől, a másik a Chilében található Monte Verde. Mindkettőt nagyjából 1000 évvel tartják korábbinak a Clovis-emberek megjelenésénél.

Amennyiben a Rimrock Draw-lelőhely kora beigazolódik, az ott élő emberek 1500 évvel előzték meg a Clovis-kultúrát. Ez a pleisztocén kor végét jelentené, amikor még mamutok, masztodonok, tevék, lovak és bölények barangoltak a területen.

A régészek eredményeikről egyelőre nem számoltak be tudományos folyóiratban.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×