Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Hatalmas ősi óceán boríthatta egykor a Marsot

A Jeges-tengernél nagyobb víztömegű ősi óceán terülhetett el egykor a Mars északi féltekéjén - állapították meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) munkatársai.

"Talán mintegy 4,3 milliárd évvel ezelőtt elegendő víz lehetett a Mars felszínén ahhoz, hogy nagyjából 137 méter mély folyékony réteget képezzen a bolygó egészének felszínén" - húzta alá közleményében a NASA.

A szakemberek szerint azonban ennél sokkal valószínűbb, hogy a víz a bolygó északi féltekéjének majdnem felét elfoglaló óceánt alkotott, amely néhol meghaladta az 1,6 kilométeres mélységet is. A vörös bolygó ősi óceánja legalább húszmillió köbkilométernyi vizet tartalmazhatott, ám ennek 87 százaléka az űrbe veszett.

A Science című amerikai tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői a Föld legerősebb teleszkópjait, köztük a hawaii W. M. Keck Obszervatórium távcsöveit használva figyelték meg hat éven keresztül a Mars légkörében lévő - deutériumot (nehézhidrogén) tartalmazó - "nehézvíz" és a könnyű, vagyis a szokás víz arányát.

Az eredmények alapján a szakemberek arra jutottak, hogy a vörös bolygó nagyjából 6,5-ször annyi vizet veszíthetett, mint amennyit a bolygó északi és déli sapkái jelenleg tartalmaznak.

Az elveszett vizet is magába foglaló ősi óceán a Mars felszínének 19 százalékát boríthatta. Összehasonlításképpen az Atlanti-óceán a Föld felszínének 17 százalékát foglalja el.

A vörös bolygó mai felszíne alapján a kutatók úgy sejtik, hogy az ősi óceán valószínűleg a Mars északi síkságán húzódott. "Mivel a Mars ilyen sok vizet veszített, ezért a bolygó nagy valószínűséggel hosszabb ideig volt nedves, mint azt eddig véltük, ami azt sugallja, hogy hosszabb ideig is lehetett lakható" - mondta a tanulmány készítője, Michael Mumma, a NASA Goddard Űrkutatási Központjának kutatója.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×