Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Rejtélyes fények egy törpebolygón

A Dawn űrszonda legújabb felvételein a Ceres nevezetes fényes foltja kettősnek bizonyult. A bizarr látvány magyarázata egyelőre teljesen bizonytalan. A NASA Dawn űrszondája folytatja a kutatókat meglepő képek küldését a Ceres törpebolygóról.

A már korábban is ismert fényes folt kettősségének, illetve a Dawn-szonda képein látható többi fénylő területnek az eredetét ma még rejtély fedi. Chris Russell, a Dawn-program vezető kutatója szerint a kettős fényes folt esetleg vulkáni tevékenységre utal, mint például jégvulkáni aktivitásra, de Russell óvatosságra int, hiszen előbb meg kell várni a még jobb felbontású felvételeket - írja a csillagaszat.hu.

Az űrszonda a tervek szerint március 6-án pályára áll a Ceres körül, így szerencsére már nem kell sokat várni a részletesebb képekre. Az is lehet egyébként, hogy a felszínt nagyobb fényvisszaverő képességű anyag borítja kis foltokban.

Noha a Ceres és a Pluto a Nemzetközi Csillagászati Unió 2006-ban kelt határozata alapján törpebolygónak minősül, a csillagászok egy része szerint át kellene gondolni, hogy nem lenne-e célszerű a Plutót ismét nagybolygónak, a Cerest pedig kisbolygónak nevezni, tekintettel a Dawn és New Horizons űrszondák várható eredményeire - jegyzi meg a csillagaszat.hu cikke.

Bárhogy is alakul, a Naprendszer kutatása továbbra is rendkívül izgalmas terület.

Címlapról ajánljuk
Túlélte az első vihart az örökös válságország

Túlélte az első vihart az örökös válságország

Argentína 2025-ben átfogó gazdaságpolitikai irányváltást hajtott végre: Javier Milei elnök a korábbi államközpontú modellről egy piacalapú rendszerre helyezte át a gazdaság intézményeit. Az intézkedésekkel az elnök a fiskális fegyelem megteremtését, a tartósan magas infláció letörését és a tőke- és árfolyamkorlátok fokozatos feloldását célozta. Ahogy egy ilyen mértékű reform esetén az várható volt, az évet nagy sikerek és kudarcok váltakozása jellemezte, a viszonylagos stabilitást pedig csak az Egyesült Államok politikai és pénzügyi támogatása és Milei október végi választási győzelme hozta el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×