Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
327.06
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

Európa százéves háborúja most ér véget

Az első világháborúnak felelőse volt minden érintett nagyhatalom, a harcokat lezáró béke pedig békétlenül hagyta Európát - hangzott el az I. világháború csaknem 100 éve történt kitörésének emlékére, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara által szervezett konferencián.

A nagy háború drámai módon zárta le a hosszú XIX. századot, teljesen átértelmezte az emberek addigi, háborúról alkotott képét és kiengedte Pandóra szelencéjéből a totalitárius rendszereket amelyek máig éreztetik hatásukat Európában - kezdte a konferenciát Dezső András, az ELTE dékánja.

Glatz Ferenc, Széchenyi-díjas történész, akadémikus bemutatta, hogy miért lehet az 1914 és 2014 közötti időszakról, mint Európa százéves háborújáról beszélni. Az elmélet alapján a nemzetállamok kialakulása szükségszerűen háborúkkal járt, az első világháború felelősségében a kor összes nagyhatalmának osztoznia kell, ám az Unió jelenlegi 28 tagállamából 14-nek e korszakban rögzültek határai.

Glatz Ferenc nem tartotta békének a Versailles-i békeszerződést, csupán fegyverszünetnek, hisz nem volt időtálló, a híres közgazdász, Keynes ezt már '22-ben látta. A korrekció időszakát a történész szerint a második világháború jelentette, majd a hidegháborút egy újabb korrekció követte a Balkánon. A háborút pedig az összes érintett államot magába foglaló közigazgatási rendszer zárhatja le, ami az Európai Unió.

Robert Evans, az Oxford University professzora előadásában azon elméletek történetét vette górcső alá, amelyek a háború okait kutatták. A versailles-i béke ugyanis a Németországra és szövetségeseire hárította a háború felelősségét. Ezt azonban cáfolta az a felfogás, hogy egyik résztvevő sem bírt elegendő mozgástérrel ahhoz, hogy előidézze vagy megakadályozza a katasztrófát, a hosszú távú indokok közül a legkézenfekvőbb az Antant és a Központi Hatalmak, tehát a szövetségek kialakulása.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója úgy vélte, hogy a britek és a németek közötti összecsapást elkerülhetetlenné tette a Német Császárság 1871-es kialakulása (1:20). Végül Ferenc Ferdinánd meggyilkolása nyomán alakult ki az európai testvérháború, amelyben az Antant háborús propagandája jóval sötétebb képet festett a Központi Hatalmakról a valóságnál, a patthelyzet kialakulása után pedig már az ellenség társadalmi viszonyainak fellazítása sem számított nagy árnak a szemben álló felek számára.

A versailles-i békekonferencia azonban békétlenül hagyta a kontinenst, megtartásához a győzteseknek sem erejük, sem képességük nem volt.

Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka felszólalásában sorba vette az első világháború időszakának magyar hadiipari alapjait és fejlesztéseit. Repülőgépeket például ebben a háborúban alkalmaztak először, a monarchia repülőgépigényének 30-40 százalékát pedig Albertfalván készítették. A legnagyobb magyarországi hadiipari beszállító a Weiss Manfréd Művek csepeli gyára volt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×